Szekeres Viktor
Új előzetest kapott a Disney sárkányos filmje
Raya még egy utolsó reklámot kapott?
Amerikában magyar idő szerint vasárnap éjfél után fél órával vette kezdetét az amerikai focis nagydöntő, a Super Bowl, amit az eredmény alapján viszonylag simán nyert a Tampa Bay Buccaneers a tavalyi bajnok és sokkal esélyesebbnek tartott Kansas City Chiefs ellen. Ahogy az lenni szokott, a meccs alatt hatalmas összegekért lehet reklámot vásárolni, idén a CBS csatorna több, mint 5,5 millió dollárért adta a műsoridő 30 másodpercét (a 100 millió szempár mégiscsak 100 millió szempár), így a legtöbb cég igazán igyekezett kitenni magáért. Legkönnyebb dolga persze a filmek és tévésorozatok gyártóinak volt, hiszen általában nem külön forgattak le egy-egy költséges szpotot, hanem a meglévő anyagokból vágtak össze.
A Raya és az utolsó sárkány, melyhez a fenti promót vágták össze, a Super Bowl alatt reklámozott filmek közül a legkorábbi premierrel rendelkezik, már márciusban látható lesz a mozikban, illetve a Disney+-on. Itthon még nem tudni, hogy hol lesz először megnézhető, de még mindig van esélye annak, hogy mozis bemutatót kap.