Szekeres Viktor

Megkapja a lezárást az HBO leglátványosabb fantasy sorozata

Befejeződhet az Úr sötét anyagai.

Az HBO és a BBC bejelentette, hogy elkészülhet Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials) harmadik, egyben utolsó szezonja, amivel Jack Thorne, a készítő lefedheti a harmadik regényt is és lezárhatja a szériát. A sorozat második évada épp a héten fejeződött be azok után, hogy eggyel kevesebb rész készült el a szezonban a tervezettnél, hiszen a Lord Asrieles epizódot nem sikerült leforgatni.

A harmadik évad a Phillip Pullman-féle Északi fény-ciklus utolsó kötetét, A borostyán látcső címet viselőt fogja adaptálni, és a következő a fülszövege: "Az Északi fény trilógia utolsó kötete (mely azonban nem befejezése a sorozatnak) elhozza a minden világot megrengető, nagy végjátékot, mely a Teremtő és az emberiség között zajlik. Emellett elmeséli egy lány és egy fiú történetét is, két tizenévesét, akiken minden világ sorsa múlik - de akik közben ugyanolyan gyerekek, mint bárki más, ugyanúgy meg kell tapasztalniuk a felnőtté válás minden örömét és kínját. A helyes döntést sem a világraszóló, sem a személyes dolgokban nem könnyű meghozni, ahogy azt Lyra és Will is megtanulja ebben a páratlanul izgalmas, magával ragadó és sokszor felkavaró regényben. Melyből azt is megtudhatjuk, mit lát a különleges Borostyán látcső, és kik azok a mulefák..."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!