Szekeres Viktor

Jó kis előzetest kapott a Halálos kitérő rebootja

Ilyen lesz az új Wrong Turn.

A jövő év elején kerül bemutatásra az új Halálos kitérő-epizód, mely a tervek szerint akár rebootolhatja is a Wrong Turn-franchise-t, mely annak ellenére, hogy elég erőteljesen épít a Sziklák szeme és Texasi láncfűrészes stílusára, a 2000-es évek meglepő módon pozitívan értékelt horrorja lett a rajongók körében. Íme az új film előzetese.


A Constantin Film produkcióját az eredeti filmet is jegyző Alan B. McElroy írta, a rendezője pedig Mike P. Nelson. A film teljes reboot lesz, szóval nem feldolgozás, nem fog hasonlítani az első részre, még a gonoszai is másfélék lesznek (ld. a plakát, illetve az IMDb-s, koponyás maszkokra utaló elnevezéseket), a cím tehát mindössze egy brandet jelent, illetve szellemiséget. A főszereplők Charlotte Vega, Matthew Modine és Emma Dumont, valamint Damian Maffei, Bill Sage és David Hutchison lesznek. A történet középpontjában természetesen pár, a sűrű erdőben bóklászó barát lesz, akik letérnek az ösvényükről és egy rejtett társaságra, hegyben élő emberek csoportjára lelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!