Szekeres Viktor

Lesz új Három férfi, egy mózeskosár

Újabb kedvelt film rebootja készülhet el.

A Disney-féle hagyományos Investor Day, azaz bejelentésekkel tarkított befektetőket tájékoztató esemény csütörtökön gigantikusra sikeredett, négy órán át tartott. A cég rengeteg új projektet jelentett be platformjaira, többek között a Disney+-ra, a Hulura, illetve az FX-re - és még pár filmes terv említése is belefért, bár utóbbiak mindenképp kisebbségben voltak az otthoni szórakoztatást képviselő alkotások mellett.

Korábban már sajtóértesülések alapján szó volt arról, hogy új változatot kapna a Disney+-on a Három férfi és egy bébi című komédia, ami a francia Három férfi, egy mózeskosár amerikai feldolgozása volt, és bár még véletlenül sem számít jó vagy klasszikus filmnek, igencsak kedvelt komédia volt Tom Selleck, Steve Guttenberg és Ted Danson főszereplésével, ami a Három férfi és egy kis hölgy révén még folytatást is kapott. Nos, most hivatalosan is megerősítették a reboot fejlesztését, aminek Zac Efron lenne az egyik főszereplője, az írója pedig Will Reichel - a rendezőt még keresik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!