Szekeres Viktor

Szinkronos előzetest kapott az Amerikát egy hónapig uraló horrorfilm

Ilyen lesz magyarul a The Wretched.

Amerikában a mozikban egész májusban a The Wretched volt a legtöbb bevételt hozó film. Persze mindez nem annak köszönhető, hogy kaszát robbantott volna az alkotás, egyszerűen csak a járvány miatt a mozibezárásoknak köszönhetően nem sok újdonságot lehetett nézni, és azt is inkább csak autós mozikban. Akárhogy is, a horrornak összejött 1,8 millió dollárnyi bevétel a futása alatt hazájában, amit 2,5 milliós nemzetközi bevétellel fejelt meg.


És a fenti előzetes arra utal, hogy nemsokára itthon is láthatjuk a filmet A hívatlan címmel. A Brett Pierce és Drew T. Pierce által rendezett darab főszereplői John-Paul Howard, Piper Curda és Jamison Jones, a hivatalos szinopszisa pedig a következő: "Az idilli amerikai kisváros csendesen éli mindennapjait, ám egy napon valami megváltozik. Ben, akinek szülei épp válni készülnek, egyre furcsább dolgokat tapasztal a szomszédból. Az ott élő, addig kedves és törődő családanya látszólag teljesen kifordult magából, már fia is retteg tőle. Ezzel egyidőben furcsa jeleket fedeznek fel a közeli erdőben és mintha valami gonosz lenne úrrá a városon."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nortu30 #1
    Nem ismerem a filmet, de a bemutató alapján a korhatár besorolás inkább 6+.