Megzuhant itthon a mozik kihasználtsága

Az emberek megint elfordultak a moziktól.

60%-kal kevesebben mentek a mostani hétvégén moziban, mint egy héttel korábban, ami 19 634 embert jelent a Filmforgalmazók Egyesülete becslései alapján, ami a nyári újraindulási állapotokat idézte fel, pedig még egy nagyobb premierre is sor került: a Boszorkányok meg is nyerte a hétvégét bevétel és nézőszám tekintetében, más kérdés, hogy ehhez 7,4 millió forint és 4 623 eladott jegy is elegendő volt.

A nagy visszaesés okai természetesen nem a filmek hiányában keresendőek, hiszen míg a korábbi bemutatók az előző hetekben nagyjából stagnáltak, illetve lassan csökkentek, most azt láthattuk, hogy a top10-ben szereplő alkotások szinte mindegyike iránt 70%-kal csökkent a nézői érdeklődés: például a 9. helyezett Tenetet 63 moziban mindössze 727-en nézték meg csütörtök és vasárnap között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #3
    Marvel film? Nem éri meg a mozijegy árát.
    De szerintem azért itt köze lehet valamiféle vírusizének is. Csak mondom... de lehet, hogy tévedek.
  • zetortraktor #2
    Ez édes. Szerinted bárki meglepődött? Hol olvastál ilyet?

    "Tenet óta nem volt értelmes filmkínálat."

    A mesterlogika alapján akkor már eddig is vissza kellett volna esni, nem? És arra célzol, hogy megnézted a filmeket és megállapítottad, hogy nem volt értelmes a kínálat (azért elég jó filmek mentek moziban itthon is, de tényleg nem volt semmi Marvel-cukorbomba), vagy egyszerűen csak reklámok alapján eldöntötted, hogy téged más nem érdekel, és arra következtetsz, hogy másokat sem? Igen, így is lehet gondolkodni.
  • Zotya84 #1
    Mio ezen a meglepő? Még azt a kevés megjelenő filmet is hamarabb adták streamen, virágboltban, mint a moziban - már ha adták. Tenet óta nem volt értelmes filmkínálat. Pedig még a nem értelmesből is válogattunk volna, de azt meg nem adták, csak az előbb említett késésekkel. Szóval, ja...