Szekeres Viktor

Előzetest kapott a The Walking Dead-képregény készítőjének másik zseniális művéből készült sorozat

Megérkezett az Invincible első előzetese.

A napokban kerül megrendezésre szigorúan virtuálisan a New York Comic Con, mely a san diegói Comic Con után az év egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, azonban a jelen viszonyok között "élőben" nem lehetett megrendezni. Az elnevezésével ellentétben, miképp utóbbinak, ennek sem csak a képregények állnak a középpontjában, hiszen a többi, hasonló összejövetelre rímelve, ezen is kiemelt jelenlétre tettek szerint az elmúlt években a filmek és a tévésorozatok. A sorozatok között természetesen a képregény-adaptációk és a zsáneralkotások kerülnek általában kiemelésre, de még ennek tudatában is nagyon kellemes meglepetést jelentett, amikor az Amazon Prime Video előrukkolt az Invincible első előzetesével.


A sorozat a The Walking Deadet és az Outcastet is jegyző Robert Kirkman képregénye alapján készült, ami a 2000-es évek egyik legjobbja volt sokak szerint. A szériát Cory Walker közreműködésével Kirkman készített, de vezető író pedig Simon Racioppa volt. A felnőtteknek szóló szuperhős történetben egy tini, akinek apja a világ legerősebb szuperhőse, észreveszi magán, hogy benne is képességek kezdenek éledezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grobs #3
    Tény, de a zseniális szót nem arra használjuk ami kiemelkedik a posványból, hanem pl. a Düne, Alapítvány, stb. regényekre, amiknek 50-100 évvel később is elismeréssel adóznak. Képregényből ilyen a watchman, vagy a sandman. A walking dead és az invincible messze van ezektől ... de nem is akarnak felérni odáig.
  • Prof William #2
    Pedig a képregény tényleg nagyon jó. Én pl sokkal jobban élveztem mint az egekig ajnározott Walking Deadot.