Szekeres Viktor

Itt a Dűne-mozifilm első előzetese

Ilyen lesz az új Dune.

David Lynch után Denis Villeneuve vetette rá magát Frank Herbert klasszikus scifijének, a Dűnének az adaptálására, és a film némi utóforgatást követően dobozba is került nemrég - legalábbis, ami a fizikai részét illeti, hiszen az utómunkák egy része még hátra van. A Magyarországon forgatott alkotás első előzetese pár órája érkezett meg.


Amellett, hogy az első Dűne-könyvet még számos folytatás is követte, így bőven lehet bővíteni a moziban is az univerzumot, mint arról korábban beszámoltunk, a filmes készítő gárda dolgozik egy tévésorozaton is. Az HBO Max rendelte be a Dune: The Sisterhoodot, mely története a tervek szerint a filmmel párhuzamosan játszódna. A széria a Dűne-univerzumban feltűnő Bene Gesserit női rendről szól majd, mely tagjai tökéletesen urai a testüknek és az elméjüknek. Hozzáértők módjára boldogulnak a The Imperium hűbéri rendszerében, és a terveik Arrakisra viszik őket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    Hát igen, az ilyen apróságok miatt nem szerettem az eddigi feldolgozásokat. Ez a tréler szinte konzervatívnak tűnik. De pont ezért tetszik. :)

    Az Alapítvány előzetesén pont a túlzott szabad értelmezés miatt akadtam ki egy kicsit. Nyilván ha így nézzuk, akkor majd az Öszvér, mint negatívszereplő, egy fehér macsó nácivá alakul át. De ne legyen igazam.
  • Macropus Rufus #1
    az ornithopter itt most jól van megcsinálva. A David Lynch félében nem volt az igazi.