Szekeres Viktor

Szeptemberben indul az amerikai Utopia - itt a várt sorozat előzetese

Ilyen lesz a zseniális Utopia új változata.

Az Amazon Studios szeptember 25-én teszi elérhetővé itthon és világszerte a Utopia első szezonját. A széria berendelését még 2018-ban jelentették be - ugyebár az azonos című brit alkotás feldolgozásáról van szó. A kilenc részes első évadot Gillian Flynn írta meg, akit a többség bestseller könyvek írójaként ismer, ő jegyzi a Holtodiglant (Gone Girl), melyből David Fincher készített sikeres mozifilmet, és ugyancsak neki köszönhettük az Éles tárgyak (Sharp Objects) című HBO-sorozat alapanyagát is.


Az eredeti sorozatot Dennis Kelly írta és pár éve két hat részes szezont jutott neki a Channel 4 jóvoltából. A Utopia mondhatni bemutatása pillanatában kultikussá vált elborult történetének és zseniális látványvilágának köszönhetően. A történet egy képregényről szól, mely valami globális katasztrófát jósol meg. Ennek a kéziratát szerzi meg pár fiatal geek és összeesküvés elmélet-hívő, miközben egy ügynökség mindent megtesz, hogy visszaszerezze tőlük. Érdekesség, hogy nem olyan régen már megpróbálták feldolgozni a szériát, azonban az HBO és David Fincher kísérlete az anyagiakon való összekülönbözés miatt végül nem valósult meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!