Szekeres Viktor
Még mindig semmi hír az X-akták folytatásáról
Még mindig nem tudni, hogy folytatódhat-e a The X Files.
A 9. évaddal pár éve feltámasztott, majd a 10. évaddal folytatott X-akták (The X Files) pazar nézettséggel nyitott, azonban a sorozat minősége rengeteg kívnnivaót hagyott maga után az általános nézői vélemény szerint, ráadásul a gyenge 10. szezont egy helyenként még gyengébb 11. követte, és mindez a nézettségen is meglátszott, hiszen miután a számok zuhanórepülést mutattak be az előző szezon során, a nézőtábor apadása bizony a folytatás idejére sem állt meg. Ettől még tény azonban, hogy a finálé 3,4 millió nézőt érdekelt és a kereskedelmi korosztályban csupán 0,9-es ratinget produkált, ami manapság a Fox csatornán nagyon jó adatnak számítana.
Pár éve azt írtuk, hogy nem tudni, hogy ezek a számok elegendőnek bizonyulnak-e egy esetleges 12. évad berendeléséhez, azonban akkor úgy tűnt, az zárja be a folytatás előtt a kaput, hogy Gillian Anderson nem fog visszatérni a sorozatba, ami után a széria készítője, Chris Carter is reagált, és elmondta, hogy számára a sorozatot mindig is Mulder és Scully jelentette, így bár addig nem nagyon vette fontolóra azt, hogy milyen lenne a széria utóbbi nélkül, de a hiánya nem jelenti számára azt, hogy ne tudná folytatni a szériát. A nem kizáró nyilatkozatok után azonban már jó ideje semmit nem hallani a sorozatról, így még mindig ott tartunk, hogy a Fox illetékesei szerint a folytatás csak Carteren múlik. Ki tudja, talán a mostani időszakban termékeny volt.