Szekeres Viktor

Megvan a Marvel kapitány 2 rendezője

A Candyman rendezője kapta a Captain Marvel folytatását.

Miután Anna Boden és Ryan Fleck nem tér vissza a Captain Marvel folytatását megrendezni (ők egy Marveles Disney+-sorozaton dolgoznak), a stúdiónak új rendező után kellett néznie, és végül Nia DaCosta mellett tette le a voksot, aki legutóbb a Candymant készítette el, amit még nem mutattak be a mozik. Minderről a Deadline értesült - az már korábban kiderült, hogy Megan McDonnellt szerződtették a szkript megírására. Az első résszel ellentétben a mostani film már a jelenben fog játszódni.

A Brie Larson főszereplésével készített Captain Marvel nagyon nagy siker volt: Amerikában 427 millió dollár bevételt hozott, a világ többi részén pedig 701 milliót, így a globális bevétele meghaladta az 1,1 milliárd dollárt, amivel a tavalyi év egyik legsikeresebb filmje lett, és a Marvel-filmek rangsorában is elég előkelő helyen végzett - főleg az egy hősre épülőkében

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!