Szekeres Viktor

Így kezdődik a Rick és Morty 5. szezonja

Idén indul az új Rick & Morty-évad, amibe hétvégén beletekinthettünk.

Korábban hosszú éveken át júliusban, San Diegóban került megrendezésre a Comic Con, ami a világ egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melyet az idei esztendőben a járvány miatt virtuálisan rendeznek meg Comic-Con@Home néven. A rendezvény lényege nem változott, ugyan találkozni nem lehet élőben más rajongókkal, viszont online panelekre és exkluzív bemutatókra ugyanúgy sor kerül, ráadásul ezeknek mindenki részese lehet, nem csak azok, akik bekerülnek egy terembe. A rendezvény középpontjában már jó ideje nemcsak a képregények állnak, hiszen a filmek és a tévésorozatok is jókora jelenlétre tettek szert az elmúlt években. A tévésorozatok közül pedig némely animációs széria is kiemelt figyelmet szokott kapni. Például a Rick & Morty.


A fenti videót az ötödik évad elé adták ki, ami elvileg már idén képernyőre kerül Amerikában az Adult Swimen - és ezzel párhuzamosan itthon is, a Netflixen. Mint látható, az animáció még nem végleges, csak a váza van meg, amivel dolgoznak, de ez is jelzi, hogy a rajzolt műfaj képviselőt sokkal kevésbé érintette a koronavírus, mint az élőszereplősét, hiszen itt sokkal rugalmasabban lehet távolról dolgozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!