Szekeres Viktor

Nincsenek jó híreink a Jackass rebootjáról

Az új Jackass-film is később fog érkezni.

Amerikában egyre több stúdió kezd rádöbbenni arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a mozifilmeknek még a halasztott premierdátumát sem sikerül tartani. Vagy azért, mert sejteni, hogy a mozik még indulnak be, vagy azért, mert a forgatások nem folytatódhatnak, vagy pedig azért, mert más halasztott filmek furakodnak be azokra a napokra, amikor premierjeiket tervezték.

Például a Jackass negyedik mozis része esetében ez lehet a helyzet, ugyanis a Paramount 2021. július másodikáról halasztotta el az amerikai premiert szeptember harmadikára. Ennek pedig nem az az oka, hogy forgatási gondokkal kell szembenéznie a produkciónak, hanem mindössze annyi, hogy a stúdió július másodikára pakolta át a Top Gun folytatásának a premierjét.

Mondanunk sem kell, hogy abban nincs semmi meglepő, hogy a Paramount Pictures ragaszkodik a franchise-hoz, hiszen az eddigi Jackass-filmek bevételei nagyon jók voltak, főleg, ha a kifejezetten alacsony készítési költségek tükrében nézzük őket: a 2002-es első mozifilm Amerikában 64 millió dollárig jutott el, a 2006-os folytatás már 73 millióig, míg a 2010-es, 3D-s epizód 117 millióig. Arról nem beszélve, hogy 2013-ban a Jackass Presents: Bad Grandpa csak Amerikában 102 millió dollárt termelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!