SG.hu·

Egy évvel csúszik az Avatar 2 is

Egy évvel csúszik az Avatar 2 is
Nem csak a Star Wars premierje kerül halasztásra.

Mivel Amerikában a járványhelyzet továbbra sem javul, így egyre több 2020-ban bemutatni tervezett film kényszerű VOD-premierre, vagy, ha mindenképp moziban akarják játszani őket, akkor 2021-es dátumra. Mindez pedig láncreakciót indíthat be, hiszen így a 2021-re tervezett filmek egy részét is későbbre kell tolni (senkinek sem célja túlzásba vinni a kiemelt premiereket), ami következtében újabb halasztásokra kerülhet sor. A bemutató-halasztások egy része természetesen csak a mozizás jelenleg helyzetével kapcsolatosak, nem pedig kreatív okok miatt történnek, hiszen a forgatások egyre másra indulnak újra. Azonban kivételek vannak.

Az Avatar munkálatai például már ismét folynak Új-Zélandon, James Cameron már nagyjából a negyedik epizód anyagán dolgozhat, azonban a virtuális körülmények között forgatandó jelenetek felvételeinek kezdete Los Angelesben még mindig nem tudni, hogy mikor lesz lehetséges, így érthető, hogy csalódásának adott hangot a rendező akkor, amikor kommentálta a Disney tegnapi bejelentését, hogy a sorozat második részének bemutatójára kényszerből nem fog jövőre sor kerülni. Az Avatar 2 2021. december 17-es helyett az ugyancsak csúszó Star Wars 10 korábbi időpontját, a 2022. december 16-i dátumot kapta meg. És hasonlóképpen az Avatar 3 2023. december 22-ről 2024. december 20-ra került át, az Avatar 4 2025. december 19-ről 2026. december 18-ra, míg az Avatar 5 2027. december 17-ről 2028. december 22-re.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cefet2020. 07. 26.. 20:32||#6
óvodások vagytok b+...
© Dean Winchester2020. 07. 26.. 15:15||#5
ezer cikk,hogy csuszi, illetve ekkora akkor amakkor jön az avatar 2 ,.... forgatják az avatar harmincunyolcadik részét 😄D
Vicc az egész
© Cyberdog2020. 07. 25.. 23:52||#4
Van még akit érdekel ez? Már annyiszor csúsztatták...

S lám igazam lett. A korábbi cikkeknél írtam...

2020.05.07. 13:12: Figyeljétek meg. A járványra hivatkozva, el fogják tolni 2021-ről, mondjuk 2051-re. De még az is kérdéses lesz...


2018.11.08. 19:06
Késik az... nem is kicsit... és nem is először. A 2. rész bemutatóját eredetileg 2014-re tervezték. 2013-ben említette Cameron először, hogy szeretne egy 3. részt is. Majd később már arról beszélt, hogy a három film egyszerre lesz forgatva és 2016-18-ig be is mutatják a mozikban. 2017-ben már 4. és 5. részről is beszélt.

Igen... nem érdekel engem sem, hogy mi lesz az Avatar 2 feltételezett címe... aminek a moziba kerülési dátuma, még vagy hússzor is változhat.



2019.05.16. 21:19
Kéthetente egy új név, egy új időpont, de már bejelentették a 3. 4. 5. részt is. Annyit csúszott 2014-hez képest, hogy azt kell mondanom, hogy ki nem sz*rja le az Avatar 2-tőt, vagy hogy ki fog még benne szerepelni?

Úgy adják elő ezt az egészet a külföldi portálok és lapok is, hogy milyen qrva nagy hír is ez, hogy az Avatar 2 így, az Avatar 2 meg úgy.

Az Avatar 2 eddigi bemutató dátumai.
2014, 2015, 2016, 2018, 2018, 2019, 2020, 2021

Úgyhogy kérdem én... még egyszer. KI-NEM-SZ*RJA-LE! Ez olyan mint Nostradamus világvége jóslatai. Minden évben ígérik... de érdeklődés hiányában elmarad.


Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2020.07.25. 23:59:40
© NEXUS62020. 07. 25.. 23:45||#3
Én úgy hallottam, hogy azért késik, mert megvárják a Star Citizen kiadását, a gyűjtői, top sponzor csomag mellé adják (meg egy Citizen órát is, meg egy turista utat az űrbe, mert pont annyiba kerül majd a játékban az első kicsit upgradelt űrhajó, mint ezek együttvéve). XD
© kalapos012020. 07. 25.. 21:13||#2
NÉZD! Direkt másképp írta a nevét, mert az poén!!!

(Az ovis szint meg visszainteget.)