Új sportcsatornán folytatódnak a hazai NFL-közvetítések

A SportTv helyett idén már az Arena4 fogja közvetíteni az NFL meccseit.

A tavasszal elindított Arena4 szerezte meg az amerikai profi focibajnokság, azaz az NFL mérkőzéseinek közvetítései jogait az elkövetkező 3 évre - az elmúlt 16 évben a SportTv csatornáin lehetett látni ezeket. Az Arena4, ahogy azt tavaly is megszokhattuk, az alapszakaszból fordulónként öt mérkőzést közvetít élőben, és a rájátszás összes találkozóját, valamint a Super Bowlt is élőben fogja adni.

A Network 4 a csatornára a fentiek mellé egy magazin műsort is fog készíteni, ami a bajnokság aktuális eseményeiről számol be majd hazai szakértők közreműködésével. Azt, hogy kik fogják közvetíteni a meccseket, még nem tudni, de a papírforma szerint valamilyen szerepet fog kapni Kun „Maka” Zsolt, aki az egyetemi amerikai focibajnokság Galaxy4-es közvetítésében is közreműködött.

Az Arena4 az NFL mellett a MotoGP, az IndyCar, az NHL, a skót Premier League, az angol másodosztályú focibajnokság, a Championship és a francia férfi kézilabda-bajnokság közvetítési jogaival rendelkezik. A csatorna jelenleg a Vodafone, a PR-Telecom és a Hello Digital előfizetői számára érhető el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • no_way #2
    Nálam nincs normális kábeltévé lehetőség. Az én megoldásom a problémára:

    Előfizettem a szüleimnek Vodafone (UPC) digitális TV-re. Az előfizetéshez jár a Horizon Go.

    Egy korlátlan mobilnettel "gyakorlatilag" bárhol nézhetem a sportcsatornákat, akár egyszerre 3 eszközön. Sok csatornánál lehetőség van 7 napig visszanézni az adásokat. Ahol a csatorna SD és HD minőségben is elérhető, ott általában a visszanézésre az SD adásnál van lehetőség. (Természetesen nem csak mobilnettel működik a dolog, de nekem így volt praktikus.)
  • Vanek úr #1
    Kapja be mindkét oldal (SportTV is, meg az Arena4 is). Az egyik azért, mert egyre több ikonikus közvetítési jogukat engedik el; aminek következtében lassan már semmi nem marad náluk (szinte már csak a megyei foci bajnokságok maradnak), így már nem nagyon lesz mit nézni rajta (egyedül a kézi BL érdekel, de az is csak részben, mert a csoportkörös 10-20 gólos ETO mérkőzésekre már nem nézek fel).
    A másik meg azért, mert se a Diginél se a Telekomnál nincs (így nem is nézhető a legtöbb háztartásban - nálunk se (se melóhelyen, se otthon)).