Szekeres Viktor

Még mindig nem tudni semmit a Watchmen esetleges második szezonjáról

Az HBO még mindig nem rendelte be a Watchmen folytatását.

Minden bizonnyal az HBO meg akarja várni az Emmy-jelöléseket, mielőtt bejelentené a Watchmen második szezonját, hiszen amíg nem kerül sor rá, addig a sorozatot joggal lehet jelölni limitált szériaként a díjra. A lezárt történetet hozó első évad folytatásáról korábban csak annyit lehetett tudni, hogy a készítő. Damon Lindelof elmondta, hogy ő ezzel elmesélte, amit akart, a folytatásra átadhatja valakinek a váltóbotot.

Lindelof a napokban ismét megnyilvánult a Watchmen kapcsán, és ismét azt mondta, hogy jobban szeretné, ha valaki más készítené el a második évadot, de most saját készítői funkciója kapcsán is megengedőbbnek mutatkozott, azt mondta, hogy nem zárja ki, hogy belevág egy újabb etapba, bár nem ezt preferálná.

A Watchmen-sorozat nem a képregény egyenes adaptációja volt, hanem teljesen eredeti történet új arcokkal és eddig ismeretlen karakterekkel, de persze ugyanabban az univerzumban, amit korábbról már lehetett ismerni. A készítő saját szavaival remixnek nevezte a sorozatot, mely többek között olyan, sok amerikai által nem is ismert történelmi eseményeket hozott előtérbe, mint az 1921-es tulsai mészárlás, mely év elején az oklahomai iskolákban ismét a kötelező tananyag részévé vált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    3 sort egyben összefoglalva: a képregény (és mozifilm) folytatása volt az első évad.