Szekeres Viktor

Tovább csúszik a Tenet premierje

Később láthatjuk a Tenetet.

Akár azzal is poénkodhatnánk, hogy manapság az adók és a halál mellett mindössze egy dolog vehető biztosra: az, hogy csúszni fog a Tenet amerikai premierje. A Warner stúdió ugyanis ahelyett, hogy fél-egy évvel halasztotta volna a film moziba eresztését, mint a több nagyágyú esetében, a végletekig kivárt, és végül csak két héttel csúsztatta el az időpontot. Nos, most újabb két héttel későbbi premierdátumról számolhatunk be, jelen helyzet szerint először augusztus 12-én lesz látható a film.

Kérdés, hogy meddig tart a Warner bizakodása annak kapcsán, hogy a Tenet lehet az első nagy film, amit a szélesebb közönség megnézhet a mozikban. Ugyanis míg egyes országokban kezdenek nyitni elővigyázatossági intézkedések mellett a mozik, Amerikában eléggé necces a szituáció, mert ugyan történtek lépések a mozis nyitás felé, a koronavírusos esetek növekvő száma egyesek szerint erősen kétségessé teszi a lazító intézkedések meghozását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!