Szekeres Viktor
Itt az Alapítvány-tévésorozat első előzetese
Előzetest kapott a Foundation.
2017-ben derült ki, hogy ismét neki futnak az Isaac Asimov-féle Az Alapítvány (The Foundation) megfilmesítésének, mint ahogy az is, hogy ezúttal tévés adaptációban gondolkoznak a készítők, idővel pedig (egész pontosan 2018. nyarára) az is biztossá vált, hogy mindennek az AppleTv+ fog platformul szolgálni. A munkálatok akkor el is kezdődtek, mostanra pedig a digitális csatorna elő is rukkolt az első előzetessel, amit a WWDC-n mutattak be.
A scifi irodalom alapkövét sokan sokféleképp próbáltak már megfilmesíteni, de a fejlesztés során minden egyes próbálkozó rádöbbent arra, hogy megfilmesíthetetlen anyagról van szó. Manapság azonban, amikor már több megfilmesíthetetlennek tartott könyvet is sikerült adaptálni, semmi sem lehetetlen. Az adaptációs jogokat a Skydance Television vette meg, és David S. Goyer, valamint Josh Friedman kezdett el dolgozni a pilot forgatókönyvén - a showrunner előbbi lesz, az első szezon pedig 10 részből fog állni.