Szekeres Viktor

Lehet, hogy mégis lesz Az igazság ára-tévésorozat

Megmenekülhet a The Lincoln Lawyer-projekt.

Minden jel arra mutatott, hogy őszre tévésorozat lehet Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) című Micheal Connelly-regényből, melynek mozis változata a 2011-es év egyik kellemes meglepetése volt. A CBS csapott le a projektre az egyik első akkori pilotberendeléseként, ráadásul a csatorna David E. Kelley-t bízta meg az első forgatókönyvének megírásával, és magára a sorozatra is produkciós elkötelezettséget biztosítottak, ami azt jelenti, hogy projekt be nem rendelése esetén komoly büntetést kell fizetniük. Ennek ellenére döntött úgy pár hete a CBS, hogy nem kér a szériából.

Amikor viszont már mindenki eltemette volna a projektet, felütötte a fejét a hír, miszerint az Amazon Prime Video érdeklődni kezdett a pilot után, és ha megegyezés születik az átvétel feltételeiről, akkor náluk megvalósulhat a széria. És optimistának azért érdemes lenni, mert egyrészt az Amazon a Goliath révén már évek óta együtt dolgozik David E. Kelley-vel, másrészt pedig a platform egyik legsikeresebb sorozata a Bosch, mely ugyancsak Michael Connelly-adaptáció, mitöbb, a főhőse rokona a Lincoln Lawyer ügyvédjének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!