Kiderült, mikor láthatjuk a Shazam 2-t

Fél évet csúszik csak a Shazam folytatása.

Tavaly decemberben még arról számolhattunk be, hogy áprilisi film lesz az új Shazam. Akkor a Warner azt jelentette be, hogy film amerikai premierjének dátuma 2022. április elseje, ami azt jelentette egyben, hogy a papírforma szerint mi március utolsó napján már megnézhettük volna a filmet, aminek ismét Zachary Levi lesz a főszereplője. Azonban mindez azóta módosult, minden bizonnyal a koronavírus-járványnak köszönhetően.

Bár elég messze volt a tervezett bemutató dátuma és közvetlenül nem is hat a produkcióra a mostani leállás, a stúdió mégis úgy döntött, hogy fél évvel később, egész pontosan 2022. november 14-én mutatja csak be a filmet Amerikában. A hazájában 53 millió dollárral debütáló, egyébként 100 millió dolláros költségvetésből készített film végül 140 millió dolláros bevételig jutott el, Amerikán kívül pedig 224 milliót kalapozott össze, így 365 millió dolláros világbevétellel zárta mozis futását. Ami egy új szuperhősre épülő film esetében kifejezetten tiszteletre méltó eredmény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!