Szekeres Viktor

A TV2-nek is sikerült egymillió néző fölé másznia

A Nicsak ki vagyok? fináléját egymillió magyar követte.

Az RTL Klub Az álarcos énekessel eléggé letarolta az idei év első felét, azon belül is a vasárnap estéket, a TV2 hasonló álarcos-éneklős valóságshow-ja, a Nicsak ki vagyok? a tisztes második helyet szerezte meg a párviadalokban. Ezt a csatorna rutinosan és érthető módon sikerként kommunikálta, hiszen nem a konkurens, 90 perces realityvel állították párba a műsorukat, hanem a teljes műsorsávval, amiben ment a saját, 180 perces produkciójuk, és amit meg is nyert, hiszen 50%-ban az RTL random filmje ellen ment.

Azonban vasárnap már semmilyen kommunikációs trükközésre nem volt szükség, hiszen a Nicsak ki vagyok? nem csak a vasárnap estét, hanem a teljes hetet is megnyerte a nézettségi versenyben 1,026 millió nézővel, melyből a 18-49 éves korosztály 374 ezer fővel képviseltette magát. Ez magasabb, mint a korábbi adások átlaga, de alacsonyabb, mint az az eredmény, amit az Álarcos énekes produkált, azonban a sikert kikürtölő közleménye a csatornának erről a tényről is hallgat, illetve úgy fogalmaz, hogy "a teljes széria 18,7%-os átlag közönségaránnyal búcsúzik, s ezzel jelentős különbséggel utasította maga mögé az RTL Klub azonos idősávját, amely a hét vasárnap este átlagát tekintve 16,9%-os részesedést tudott felmutatni a 18-59-es célcsoportban."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)