Szekeres Viktor

Jó hírek A galaxis őrzői 3-ról

Jelen állás szerint A galaxis őrzői 2 folytatását sem fenyegeti semmi.

James Gunn, A galaxis őrzői-széria rendezője Twitteren egy kérdésre válaszolva azt írta, hogy a tervezett harmadik részt (egyelőre) nem térítette el a koronavírus-járvány, annak forgatása elvileg a tervek szerint le fog zajlani, ami persze egyben azt is jelenti, hogy a premierdátumát is tartani fogja a film, nem fog a többi Marveles halasztás közé bekerülni. Az ugyanis már korábban kiderült, hogy az AGŐ3-at 2021-ig nem fogják tudni lefogatni, így a Guardians of the Galaxy Vol. 3 címre hallgató film csak 2022-ben kerülne bemutatásra a mozikban.

Az pedig nem meglepő, hogy a Marvel Studios az MCU Negyedik Fázisában is számít a scifijére, hiszen az eddigi filmek remekül teljesítettek a mozik pénztárainál. Bevétel tekintetében az első rész Amerikában 333 millió dollárig jutott el, míg a második 390 milliót szedett össze, ami szép növekedés. Amerikán kívül is rápakolt a folytatás az első részre, hiszen 474 millióig jutott el, szemben a korábbi 440 millióval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #1
    Csak legyen jó is....