Szekeres Viktor

Last of Us-tévésorozat készül

Az HBO elkezdte fejleszteni a Last of Us-t.

A Naughty Dog és az HBO együttműködésének köszönhetően, a Sony stúdió bevonásával megkezdődött egy Last of Us sorozat fejlesztése a prémium csatornánál. A tervezett széria készítője a Horrorra akadva 3, a Másnaposok 2 és a Csernobil írója, Craig Mazin lenne, valamint az a Neil Druckmann, aki a nemsokára a második résszel folytatandó videójáték történetét kitalálta. A széria sztorija az első játékén alapulna.

Egy sorozat fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a csatorna a készítőktől berendelte egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően a vezetők előtt prezentálják, hátha elnyeri tetszésüket, ami vagy a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével végződhet jó esetben.

Pár éve még mozifilmes formában szerették volna elkészíteni a Last of Ust, a Screen Gems stúdió meg is vásárolta a megfilmesítési jogokat, és ennek a projektnek a forgatókönyvét is Druckmann írta. Idővel azonban utóbbi arról számolt be, hogy az adaptáció a hírhedt "fejlesztési pokolba" került, semmilyen előrelépés nem történt a megvalósítás terén, és el is halt a projekt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!