Szekeres Viktor

Nyáron érkezik a Vonat Busanba 2

Nemsokára megérkezhet a Train To Busan 2 első előzetese.

Nyári premier lesz a Train To Busan 2, derült ki a The Hollywood Reporter cikkéből, mely arról számolt be, hogy elkeltek a film amerikai forgalmazási jogai, valamint további 14 ország már lecsapott a produkcióra. Itthon Vonat Busanba - Zombi expressz címmel került bemutatásra a koreai Train To Busan (Busanhaeng) című horror, melyben Dél-Koreában szabadul el egy zombivírus, a történet pedig egy Szöul-Busan vonalon közlekedő vonatban játszódik, mely utasainak meg kell küzdenie az élőhalottakkal.

A második részről sokáig nem lehetett sok mindent tudni, de most a címe legalább kiderült: Peninsula. A Dél-Koreában augusztus 12-én mozikba kerülő film a hírek szerint négy évvel az eredeti után játszódna és gondolatébresztő posztapokaliptikus történet lenne olyan emberekről, akik azért küzdenek, hogy kijussanak a katasztrófa által elpusztított területről.

A Gong Yoo főszereplésével készített első rész Koreában rekordokat döntött, és Amerikában is kifejezetten jól muzsikál, hiszen alig pár moziban több, mint 2 millió dolláros bevételt ért el, világszerte pedig majdnem 90 milliósat. A siker egyik fő letéteményese a rendező (és egyben forgatókönyvíró) Sang-ho Yeon, akitől itthon korábban csak a Disznók királyát láthattuk pár éve - ezen a filmen is ő dolgozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Jöhet! :)