Chris Pratt ismét sorozatozni kezd

Az Everwood és a Parks and Recreation után ismét sorozatban láthatjuk Chris Prattet.

The Terminal List lesz a címe annak a tévésorozatnak, amit az MRC Television kezdett el a minap fejleszteni David DiGillo készítésében és Antoine Fuqua rendezése mellett. A széria főszereplője pedig nem más lenne, mint Chris Pratt. Egy sorozat fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a stúdió a készítőktől berendelte egy pilotepizód forgatókönyvét, amit vele együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően csatornák előtt prezentálják, hátha akad vevő a horogra - jó esetben pedig licitálás is beindulhat a projektért.

A regény hazai kiadásának a fülszövege a következő: "James Reece őrnagy, az amerikai haditengerészet SEAL-egységének parancsnoka utolsó küldetését teljesíti Afganisztánban, amikor egy tragédiába torkolló rajtaütés során valamennyi embere életét veszti, ahogy a segítségükre érkező légi támogatás helikoptereinek személyzete is. Mindezek után, az Egyesült Államokba való hazatérése napján a számára legkedvesebbek gyilkosság áldozatai lesznek, és Reece rádöbben, hogy nem külső ellenséggel áll szemben, hanem egy olyan összeesküvéssel, amely a legmagasabb kormányzati körökig ér el.
Mindent elvettek tőle. Most rajta a sor. Mivel nem maradt veszítenivalója, Reece arra használja több mint egy évtizedes katonai pályafutása során szerzett tudását, tapasztalatát, hogy megbosszulja családját és bajtársait. A sodró lendületű és kiszámíthatatlan fordulatokkal teli thrillerben egy katona könyörtelenül levadássza ellenségeit Washington felsőbb köreiben, és ennek során nem tartja be többé sem a hadviselés szabályait, sem a jogállam normáit.
James Reece-t családja és hazája iránti szeretete és soha el nem múló bosszúvágya vezérli egyszemélyes küldetésében, amelynek során szembeszáll az abszolút hatalom korrumpáló erejével, és azokkal, akik mindent megtennének ezért a hatalomért
."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!