Kellemes filmmel száguldott be a mozikba Sonic, a sündisznó

A jelek szerint Jim Carrey nagy visszatéréséhez Sonic filmes debütálásáig kellett várni. A színész nagyon él Dr. Robotnyik szerepében és minden egyes percben viszi a prímet. Sonic is nagyon cuki, szóval ez a bemutatkozás jól sikerült.

Hogy tetszett a Sonic, a sündisznó?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
Mikor a Star Wars rajongók minden egyes siralmát figyelembe véve zárták le a kilenc részt felölelő Skywalker történetet, elkezdtünk aggódni, mivel a gyötrelmes végeredményt látva jutott eszünkbe, hogy a Sonic, a sündisznó kapcsán is olvashattunk hasonló módosításokról. Meglepő módon azonban a Paramount Pictures fejesei észnél voltak és olyan változtatásokat fogadtak be, melyekben csak Sonic külsején finomították, a történet és minden más maradt érintetlen. A végeredményt látva pedig mindenki elégedett lehet, hiszen rögtön két emlékezetes karaktert is kaptunk a villámgyors süni debütálásában.

Az egyik természetesen Sonic, aki kénytelen elhagyni saját bolygóját. Villámgyors képessége felkelti néhány nem éppen barátságos lény figyelmét is, ezért nem maradhat. A Földre kerül, ahol közel 10 évig él szinte észrevétlenül, ám egy dühös villanásának a környezetre ható következménye (pontosabban az egész államban elmegy az áram) felkelti a hatóságok figyelmét. A nyomozással Dr. Ivo Robotnyik lesz megbízva, aki saját technológiáját alkalmazva jut a felismerésre, hogy itt bizony egy földönkívüli lénnyel van dolga. Sonic csak a helyi seriffben bízhat, akivel el is indulnak, hogy megszerezzék az időközben elvesztett utazó gyűrűit, melynek segítségével tovább menekülhet egy másik bolygóra.



Kezdjük rögtön a ténnyel: Sonic, a sündisznó teljes mértékben kielégíti majd a rajongókat, a 6 évestől az 50 évesig. A gyors futások, a különböző képességek és még a gyűjthető gyűrűk is pazarul lettek beemelve a történetbe és szerencsére a cukiskodással sem töltenek el sok időt. Sonic rohan és állandóan pörög, de nem csak a lába, hanem a nyelve is. Nagyon jó poénokkal osztják egymást a társául szegődött seriffel, akit James Marsden alakít. Kettejük között nagyon izgalmas a viszony, ami meglepő, hiszen az egyik személy egy számítógépes animáció, ennek ellenére a közös kalandjuk nagyon jó és látványos.

De a koronát a film fejére Jim Carrey teszi fel, aki mintha magára talált volna a folyamatosan megőrülő és a vereséget el nem viselő Dr. Ivo Robotnyik szerepében. Minden egyes beszólása, minden egyes jelenléte a vásznon emlékezetes és nagyon sok idézhető mondata van. Ez pedig nagyon nagy teljesítmény a készítőktől, hiszen a játékban szereplő doki közel sem volt ilyen összetett és érdekes karakter, szóval le a kalappal.

Nem akarom elkiabálni, de talán Hollywoodban végre megtanultak játékokból jó filmes adaptációkat készíteni. Remélhetőleg a Sonic, a sündisznó nem egyedi eset és nem kell többé Perzsia hercege vagy Alone in the Dark szintű középszerrel (vagy annál is gyengébb) filmekkel foglalkoznunk. A Sonic, a sündisznó egy tökéletes családi szórakozás, melyben minden réteg megkapja, amit vár. A kicsiknek ott van Sonic, a tinédzsereknek a látványos akciók és a remek humor, a felnőtteknek pedig mindezek mellé bejön egy nagy adag nosztalgia is. Szóval irány a mozi, szélsebesen.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Sonic, a sündisznó Sonic the Hedgehog
szinkronizált, japán-amerikai-kanadai animációs kalandfilm, akciófilm, 100 perc, 2019
12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Jeff Fowler
Forgatókönyvíró: Patrick Casey, Josh Miller, Oren Uziel
Producer: Takeshi Ito, Neal H. Moritz, Toru Nakahara
Operatőr: Stephen F. Windon

Jim Carrey (Dr. Ivo Robotnyik)
James Marsden (Tom Wachowski)
Lee Maljoub (Stone ügynök)
Neal McDonough (Bennington)
Tika Sumpter (Annie Wachowski)
Adam Pally (Billy Robb)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gergely1991 #3
    A maiakra gondolsz vagy a régebbiekre? Mondjuk a régiek elég jók.
  • gombabácsi #2
    remélem pörög ezerrel, mint a disney filmek, hogy a gyerekek agyát ledarálja
  • Zulu12 #1
    Megnéztük és hát nem rossz bár szegény csóri Sonic olyan eléggé "forever alone" szerepet kapott :D
    Illetve a mesecsatornákon lévő "Sonic X"-től eltér kicsit a történet. Egyszer nézhető ennyi... :)

    Spoiler:
    Viszont lesz folytatása is amiben benne lesz Tails is...