Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)

A 12 éves tinilányok nagy kedvence lesz majd Harley Quinn és "barátainak" bevetése, a többiek viszont ismét elkönyvelhetik, hogy a DC újabb ballépést követett el. Követhetetlen, humortalan és sokszor unalmas a film. Viszont Ewan McGregor igazi badass.

Hogy tetszett a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
"Az én történetem, szóval úgy mesélem el, ahogy én akarom" - jelenti ki Harley Quinn a film elején és valóban így is tesz. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) - utoljára írtam le így a címét, hiszen a bemutató után a Warner Bros megváltoztatta azt - nem követi a megszokott sablonokat a történetvezetésben és láthatóan a Ponyvaregény megoldásait próbálja átemelni. Sajnos nagyon kevés sikerrel. Harley Quinn önálló filmje ugyanis egy hatalmas katyvasz, mely ráadásul unalmas és olyan sok új női szereplőt hoz be a sztoriba (szám szerint ötöt), akiket nem is tud rendesen bemutatni.

A sztori nagyon egyszerű, még ha próbál is nagyon misztikusnak tűnni. Harley Quinn és Joker szakítottak, így előbbi hátára egy hatalmas célkereszt került. Azonban Roman Sionis a legveszélyesebb új ellenfél, aki egy bizonyos gyémántot szeretne megszerezni. Quinn pedig döntés elé kerül: vagy kivégzik vagy pedig felad egy 13 éves kislányt, aki akaratlanul keveredett a helyzetbe, miután nála van az ékszer. Nagyjából ennyi, de ebből a film feléig semmit nem tudunk meg.



Quinn karakterét ugyan a Suicide Squad már valamennyire bemutatta (ott jobban nézett ki, kevésbé volt "vaskos"), de a többi női szereplő (Vadásznő, Fekete Kanári, Renee Montoya, Cassandra Cain) hátterét be kellett vezetni, így minden egyes karakter kap egy flashback jelenetet. Ez nagyon unalmas egy idő után, főleg hogy a messze legizgalmasabb két szereplő, Fekete Kanári (aki egyébként Roman, azaz a Fekete Maszk bárjában énekesnő) és a szomorú sorsú Vadásznő jelenetei egyértelműen lenullázzák a többiekét - igen, még Harley Quinn-nét is.

A Vadásznő szerepében Mary Elizabeth Winstead telitalálat, kellően vicces és minden fájdalom ott van a szemében. Mellé maximum a Kanári nő fel, aki láthatóan kettős érzésekkel csatlakozik a női csapathoz. Quinn pedig továbbra is érdekes, hiszen szerintem már az Öngyilkos osztagban sem volt teljesen jó választás Margot Robbie az őrült pszichiáter szerepére. Nagyon próbált őrültnek látszani, de hiányzott belőle valami, ami Quinn-re a képregényekben nagyon jellemző volt. Ott azonban minden annyira minősíthetetlen volt, hogy örültünk egy szexi csajnak... itt azonban olyan színészeket kapott maga mellé, akik lejátszották őt a színről.

És el is értünk a feminista képregényfilm két legjobb alakjához: a két férfi gonoszhoz. A DC és a Marvel is küszködik, ha egy gonosztevőt kell bemutatni (Joker az A sötét lovagban azért kivétel), de itt simán viszi a prímet a Fekete Maszk és Victor Zsasz. Előbbit Ewan McGregor alakítja, egész egyszerűen fenomenálisan. Az egyetlen baj, hogy a forgatókönyv elég lapos és nem igazán hagy teret kibontani a karaktert, de a skót színész ennek ellenére képes emlékezetessé tenni Roman alakját. A másik pedig Zsasz, aki láthatóan szerelmes főnökébe (és bizonyos szinten viszonozva is van ez az érzelem). Chris Messina nevét pedig, ha eddig nem tettük, akkor most jegyezzük meg, mert az elmebeteg késmániás Zsaszt felteszi az emlékezetes DC-gonoszok nem túl népes listájára.

A rendezésről és a többiről nem érdemes beszélni, hiszen ha nem lenne direktora sem vennénk észre túl nagy különbséget. A harci koreográfiák szintén nagyon gagyik, főleg Quinn rendőrségi mentőakciója vagy az utolsó összecsapás. A brutalitás egyszer hiányzik, máskor pedig telibe nyomják a csonttöréseket és a vért is. Szóval egészen vegyes képet mutathatna a Ragadozó madarak, de inkább a közepes felé billen a mérleg. A DC meglepően nem tudott mit kezdeni egy ismert és részben felvezetett karakterrel, pedig a Wonder Woman esetében már láthattuk hogyan is kell ezt csinálni. A másik baja a filmnek Joker. Todd Phillips filmje után ugyanis kettévált a szuperhős-filmek tábora. Az egyik megunta az agyatlan és csak a látványra menő akciókat (hallod, Marvel?) és minőségi történeteket szeretne látni, mély karakter-építésekkel. A másik pedig megelégszik a látvánnyal... és nekik tökéletesen elég lesz a Ragadozó madarak. A bevételeket tekintve azonban az első csoport tagjai vannak már többen.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) Birds of Prey (And the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn)
szinkronizált, amerikai akciófilm, krimi, kalandfilm, 109 perc, 2020
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Cathy Yan
Forgatókönyvíró: Christina Hodson
Producer: Sue Kroll, Margot Robbie, Bryan Unkeless
Operatőr: Matthew Libatique

Margot Robbie (Harley Quinn)
Ewan McGregor (Roman Sionis / Fekete Maszk)
Mary Elizabeth Winstead (Helena Bertinelli / Vadásznő)
Jurnee Smollett-Bell (Dinah Lance / Fekete Kanári)
Ali Wong (Cassandra Cain)
Chris Messina (Victor Zsasz)
Rosie Perez (Renee Montoya)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • professional #3
    Engem csak az érdekelne, hogy mennyi kokaint szórnak szét manapság Hollywoodban egy tesztvetítés során? Mert, hogy ezek engedik ezeket a mostani szarokat levetíteni a mozikban, azt csak ezzal tudom magyarázni!
  • SanMaster #2
    Epic Fail... ennyike :D
  • Montanosz #1
    nézhetetlen, a csajnak elmegyogyintézetben kellene lennie