Szekeres Viktor
Az új SpongyaBob-film 5 millió dolláros előzetese elég rövid lett
A Super Bowl alatt a következő SpongyaBob-filmet is hirdetni fogják.
Amerikában magyar idő szerint hétfőn éjszaka, éjfél után fél órával veszi kezdetét az amerikai focis nagydöntő, a Super Bowl. Ahogy az lenni szokott, a meccs alatt hatalmas összegekért lehet reklámot vásárolni, idén a FOX csatorna több, mint 5 millió dollárért adta a műsoridő 30 másodpercét, így a legtöbb cég igazán igyekezett kitenni magáért. Legkönnyebb dolga persze a filmek és tévésorozatok gyártóinak volt, hiszen általában nem külön forgattak le egy-egy költséges szpotot, hanem a meglévő anyagokból vágtak össze. A The SpongeBob Movie: Sponge on the Run esetében azonban legalább megerőltették magukat a készítők, hiszen reflektálnak is a trailer költségességére.
A 2004-ben bemutatott The SpongeBob SquarePants Movie 30 millió dollárból Amerikában 85 milliós bevételt hozott, míg Amerikán kívül 55 milliósat. A folytatás, a 2015-ös The SpongeBob Movie: Sponge Out of Water pedig már 163 millióig jutott el hazájában, és nemzetközileg is hozzá tudott tenni nagyjából ugyanennyit a bevételhez. Igaz, az a film már 74 millió dollárba került.