Szekeres Viktor
Bedőlt a tervezett 48 óra-feldolgozás
Nem lesz egy ideig új 48 Hours.
Még 2017-ben volt szó arról, hogy elkészülhet az Eddie Murphy/Nick Nolte-féle 48 óra új változata a Safdie-testvérek rendezésében, azonban most Josh és Benny, az Oscar-jelölésre esélyes Uncut Gems rendezői elmondták, hogy az ő változatuk már biztos, hogy nem fog megvalósulni, kiszálltak a projektből, inkább eredeti filmekre összpontosítanak. És pont ezért is léptek le, ugyanis pár, a stúdió által visszadobott forgatókönyv-vázlat leadása után tudatosult bennük, hogy nem jók a feldolgozások írásában, inkább a saját ötleteiket tudják megvalósítani.
Ettől még persze másokkal elkészülhet egy új 48 óra, film biztos, hogy megérdemelné az új köntösbe való öltöztetést, kár lenne hagyni, hogy elvesszen a feledés homályába. A kérdés csak az, hogy ki lesz az az író, illetve rendező, aki lát fantáziát a projektben.