Szekeres Viktor
Az Oscar-díjas magyar rendező új filmje is előzetest kapott
Megérkezett az új Szabó-film első előzetese.
Február 27-én kerül bemutatásra a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés. Az Oscar-, Golden Globe-, cannes-i Aranypálma és berlini Ezüstmedve-díjas rendező meglehetősen rég készített filmet, így a mostani műve mindenképp figyelmet érdemel, főleg, hogy korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, valamint Eperjes Károllyal, és Koltai Lajos operatőrrel dolgozott együtt. A filmben olyan színészek is szerepet kaptak, mint Stohl András, Kerekes Éva, Udvaros Dorottya, Bálint András, Csákányi Eszter, Szirtes Ágnes, Csomós Mari, Andorai Péter, Orosz Ákos és Börcsök Enikő.
A hivatalos leírás szerint a Zárójelentés főhőse Stephanus professzor (Klaus Maria Brandauer), az elismert kardiológus, akit váratlanul nyugdíjaznak. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, ezért hazaköltözik a szülőfalujába, ahol körzeti orvosként kezd dolgozni. Itt újra találkozik gyerekkori szerelmével és legjobb barátjával, ám nem feledkezhet bele a múltidézésbe, ugyanis kisstílű, ártalmas politikai csatározásokba keveredik, és saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz velük.