Már dolgoznak a Deadpool 3. részén

Lehet, hogy lesz harmadik Deadpool-film.

Alapból a világ legnagyobb papírformája lenne egy harmadik Deadpool-mozifilm, azonban a Fox stúdió Disney-hez kerülésével némiképp megváltoztak a viszonyok. No, nem azért, mert a Disney nem dobhatna piacra egy Deadpoolt, hanem inkább a szuperhősös filmjeiket az MCU ernyője alá terelő törekvések miatt. Úgy tűnik, ez sem lesz azonban akadály, hiszen a mutánsról szóló széria harmadik része már fejlesztés alatt áll, mindezt pedig Ryan Reynolds erősítette meg. Ami mindenképp pozitív előjel, még akkor is, ha mindez nem jelenti még azt, hogy biztos, hogy el is készül az alkotás.

Azt nem nagyon kell ragoznunk, hogy miért nem érdemes a Disney-nek lemondania a Deadpoolról, hiszen egy elég rétegközönséget megcélzó képregény-figurából sikerült tömegjelenséget faragni, amit remekül bizonyítanak az eddigi mozifilmek bevételei is. A sokak számára újszerű első film annak ellenére hozott Amerikában 363, a világ többi részén pedig 420 millió dollár bevételt, hogy elég kemény R-korhatárt kapott. És az is nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a folytatás nagyjából az előző rész szintjén teljesített: míg Amerikában egy cseppet csökkent a bevétel (325 millió dollár), Amerikán kívül kis mértékben (460 millió dollár) még növekedett is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!