Szekeres Viktor

Top Gun 2: itt az új előzetes

Előzetest kapott a Maverick.

Megérkezett az új Maverick-trailer. Eredetileg az volt a Paramount terve, hogy 2019. július 12-én mutatja be a Top Gun 2-t, azonban a stúdió úgy döntött, hogy felesleges kapkodnia a produkció kapcsán, és inkább szűk egy évvel elhalasztották a premiert, ami azt jelenti, hogy Amerikában 2020. június 26-án kell majd keresni a filmet. A hazai premiert is ekkorra, illetve egy nappal korábbra érdemes várni.


Jerry Bruckheimer, a producer korábban elmondta, hogy a Top Gun második részének története a pilóta nélküli drónok körül forogna, tehát egy olyan világban játszódna, ahol a vadászrepülőgépeket vezetők katonák a kispadra szorulnak, de természetesen Maverick meg fogja mutatni, hogy a pilóták sosem válhatnak feleslegessé. A forgatókönyv legutóbbi változatát Justin Marks adta le, a korábbit pedig Peter Craig írta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #5
    Fura, hogy pont egy olyan filmnél nyafogsz, ahol konkrétan repülőkkel és gyorsulós helyzetekbe "kényszerített" színészekkel forgattak (mert ugye Tom Cruise-nak muszáj volt vadászgépbe ülnie, mert ő Tom Cruise) - például az utolsó snittről lerí, hogy azt azért rakták bele, mert fel tudták venni élőben.

    Pont ezért lesz jól fogadott a film. Mert benne van az a plusz, amire a néző csettint. Ha nem is annyira jó, el fogja ismerni a filmesek munkáját, azt, hogy élőben vették fel a gépeket és a pilótákat.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2019.12.18. 15:22:32
  • Dynamic #4
    Hol vannak azok a nyilvánvalóan életszerűtlen CGI trükkök, mert én semmi különöset nem látok? Vagy már ez is a manapság gyakori "oda is CGI-t látunk, ahol nincs is" jelenség? (Emlékszem, anno, hogy röhögtek, a Nolan-féle Batwingen, vagy akár a Mad Maxen stb., hogy milyen szar a CGI, miközben azok is igaziak voltak.)
  • Cefet #3
    Szerencsére nem kötelező megnézned...
  • Puhos #2
    A mai világban a filmek 90%-a CGI segítségével készül. Sajnos. Akkor ezek szerint mind unalmas!?
  • Zoliz #1
    Tiszta életszerűtlen CGI trükkök látszanak. Unalmas.