Szekeres Viktor

Fű alatt itthon is bemutatásra kerül A rózsa neve-tévésorozat

Már megnézhetjük az új In The Name of The Rose-t.

Rendhagyó országos premiert tartott a napokban a Filmcafé, ugyanis a csatorna új sorozata, A rózsa neve november 20-án digitálisan került bemutatásra a Magyar Telekomnál, a Telekom MoziKlub kínálatában. A csatorna csak a MoziKlubos bemutatót követően kezdi sugározni a sorozatot, december 20-tól. A Magyar Telekom egyszerre mind a nyolc epizódot elérhetővé tette

A 8 részes, angol nyelvű széria olasz produkcióban és Olaszországban került forgatásra Andrea Porporati és Nigel Williams készítésében. A 14. században játszódó és egy brutális gyilkosságok ügyében történő kolostori nyomozásról szóló történet főszereplői John Turturro, Rupert Everett és Damien Hardung lennének, a rendező pedig Giacomo Battiato. A produkció költségvetése 27 millió dolláros.

A könyv hazai kiadásának a fülszövege a következő: "Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét aratta ezzel a regényével az olasz szemiotika-professzor. A súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regény: krimi. A rózsa neve persze nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén!) nem kapna választ arra a kérdésre, hogy miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk..."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)