SG.hu·

A vártnál jóval kevesebb embert érdekelt Schwarzenegger az új Terminátorban

A vártnál jóval kevesebb embert érdekelt Schwarzenegger az új Terminátorban
Ma már Arnold Schwarzeneggerrel sem lehet érdeklődést generálni.

Annak ellenére, hogy nem sikerült rosszul a Terminator: Dark Fate, a korábbi epizódok által kissé sárba húzott franchise-t képtelenek voltak életre kelteni. Legalábbis Amerikában kudarcot vallott vele a Paramount, ugyanis a stúdió hiába várt 36-39 millió dolláros nyitóhétvégét a filmtől (és egyes iparági szereplők 40 milliósat meghaladót), az csak 29 milliós startot produkált. Ez pedig már csak azért is csalódás, mert az előző epizódnak, a Genisysnek is összejött 27 millió dollár. Ilyen az, amikor egy film nem a minősége, hanem az érdeklődési szint, azaz a nem optimális marketing miatt szerepel csalódást keltően.

Hiszen azt nem lehet mondani, hogy a közönségnek vagy a kritikusoknak ne jött volna be az, amit láttak, mindenki nagyjából hasonlóan ítélte meg a látottakat. Az újságírók 2/3-ának inkább tetszett a film, ahogy erre a 69%-os RottenTomatoes-mutató is utal, az IMDb-n is 6.5/10-en áll a film, és a CinemaScore exit polljai is B+-ra hozták ki a filmet az első napos nézők véleményei alapján - más kérdés, hogy manapság egy "korrekt", "nem rossz" kategóriás filmnek nincs sok esélye a kifejezetten jó filmek, valamint nagyszabású, még működő brandre építő cirkuszi látványosságok között.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dyra2019. 11. 09.. 16:11||#18
jó kis film volt. tetszett.
© ostoros2019. 11. 07.. 19:36||#16
Ebben van igazság, de sajnos a sminkeseknek is egy elég negatív pont.
© ostoros2019. 11. 07.. 19:36||#15
Ez a kép a filmből van? Mert ha nem, akkor irreleváns.
© nkmedve2019. 11. 07.. 00:16||#14
Nem szeretném a kis kedvenc előadódat bántani, de ez inkább Bieber-re nézve szégyen, nem a csajra. 😄
© gagali2019. 11. 06.. 21:42||#13
Hát azt azért nem mondanám 😄
https://external-preview.redd.it/Muld8g390B_cDPEdlrenHUzwKLGOIGuaOsh3qb7HfhU.jpg?auto=webp&s=ee8c0d6957994f2a14975d6cd21972e08f3fe46b
© ostoros2019. 11. 06.. 18:47||#12
Ettől még úgy néz ki, mint egy justin bieber imitátor.
© nkmedve2019. 11. 06.. 16:53||#11
Semmi gond nem volt a kinézetével (mocskos, funkcionális, ahogy egy háború-viselt katonától elvárható), csak sokak fejében él egy bizonyos kép arról, hogy a nők hogy kéne kinézzenek egy filmben, és minden miatt sírnak ami ennek nem felel meg.
© kalapos012019. 11. 06.. 14:30||#10
Manapság sokan érzékenykednek, és nyafognak olyasmi miatt, ami nem a szájuk íze szerint való, mindent a szívükre visznek, személyes sértésnek fognak fel, ilyen lett a világ, sajnos ezt el kell fogadni - ők azok, akiket a média nevelt, különféle elvárásokat táplált beléjük. Azt, hogy jó, a korábbiak alapján is tudtuk.
Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2019.11.06. 14:30:55
© wraithLord2019. 11. 06.. 13:16||#9
Persze, hogy ettől független. A kinézet egy dolog, a színészi képességek egy másik. Szerintem nem a színészt húzták le, hanem a kinézetével voltak elfoglalva (ami elsősorban a producer, rendező stb. dolga).
© nkmedve2019. 11. 06.. 12:21||#7
Ettől függetlenül ő volt az egyik fénypontja a filmnek. Ahogy a Blade Runner-ben és a Martian-ben (én ott láttam először) is teljesen jó volt a csaj. Fogalmam sincs miért érezték egyesek, hogy pusztán a kinézete miatt le kell húzni egy amúgy kompetens szinészt, ráadásul már jóval azelőtt is, hogy a film kijött volna.

A cikkhez... Én Terminátor rajongó vagyok A T2 megjelenése óta, eddig minden egyes részben (+ sorozat) találtam annyi élvezeti értéket, hogy nem tudtak teljesen elfordítani a franchise-tól és vártam a folytatást, bármi is legyen az. Most viszont azt érzem, hogy talán ideje hagyni meghalni ezt a sorozatot, a Dark Fate folytatására már egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Függetlenül attól, hogy a Genysis mennyire bugyután volt megcsinálva, még annak a folytatásai is jobban érdekeltek volna, mint ez a sztori. Szóval most kivételesen nem vagyok szomorú, ha bukik a film, ideje elengedni...
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2019.11.06. 12:25:46