Melissa McCarthy következő filmjét már csak tévében nézhetjük meg

A Superintelligence mégsem kerül mozikba.

A Life of The Partyval közepesen jó és a The Happytime Murders pocsék startja után megkongattuk a vészharangot a Melissa McCarthy-jelenség fölött. Korábban már többször leírtuk már, hogy a színésznő az elmúlt években Kevin Harttal együtt a legbiztosabb bevételt jelentette Hollywoodban, rajtuk kívül más nem volt képes arra, hogy egymás után hét főszerepük debütáljon 20 millió dollárt meghaladó nyitóhétvégével. Miután McCarthy sorozata megszakadt tavaly, feltettük a kérdést, miszerint a többszörös Oscar-jelölt színészt legközelebb ismét tévében fogjuk látni?

Ki hitte volna, hogy ilyen hamar igen lesz a válasz a kérdésre?! Az ősszel hatalmasat zakózó The Kitchennek ugyan többedmagával volt a főszereplője, de a korábban december utolsó hetére belőtt Superintelligence már csakis rá épült. Azonban a film, amihez mindeddig még egy előzetest sem adtak ki, mégsem kerül bemutatásra a mozikban. A héten ugyanis kiderült, hogy az HBO Max vette meg a jogokat és tavasszal, indulását követően ott lesz elérhető a komédia, amit Ben Falcone rendezett.

Most már csak az a nagy kérdés, hogy ki lesz a következő színésznő, aki az ugyancsak egy remek sorozatot maga után tudó, de Hollywood által hamar megcsócsált és kiköpött Katherine Heigl és Melissa McCarthy után képes lesz biztos bevételt hozni? Sokan Tiffany Haddish-re tippeltek, aki az elmúlt két évben egy 27 és egy 31 milliós start mellett két bőven elfogadhatónak számító 14 millió körülit produkált (és két 30+ milliósat animációs filmjeivel), de a sors furcsa fintora, hogy ő is főszereplője volt az őszi The Kitchennek, ami összesen 12 millió dollárral zárta amerikai mozis futását. Jelenleg nagyjából csak Constance Wu és Tessa Thompson mondhatja el magáról, hogy két utolsó kiemelt szerepe nagyon erős kezdést hozott, de egyik szóban forgó film (Hustlers, Crazy Rich Asians, valamint Men in Black: International és Creed 2) sem rájuk épült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #8
    Komolyan mondom, csak ámulok, hogy mennyien néznek Melissa McCarthy-filmeket meg ilyen, ööö, Szívek szállodáját(??). Persze le a kalappal, de what the actual fuck!! Mi ennyire vonzó a filmjeiben?

    Oké, a bábosat mondjuk én is meg akarom nézni (egyszerűen annyira idióta a koncepció, hogy nem tudom elképzelni, hogy annyira szar legyen, mint sokan mondják, hátha benne leszek az 5%-ban, aki szerint az IMDB alapján 10/10-es - ráadásul 62 ottani kritika is szupernek írja le a filmet), meg persze a Can You Forgive Me?-t is, de azokon kívül csak a Kémet láttam, mert Magyarországon forgatták.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2019.10.22. 09:00:30
  • Szefmester #7
    Szívek szállodájában oké volt még, bár ott is fura karaktere volt, de hogy utána nem volt olyan film amiben ne lett volna idegesítő. Majdnem olyan borzasztóak a képességei mint Will Farellé.
  • Zombee #6
    Ez a mániája. Kevin Hart-nál is ez volt. Ráadásul neki is befigyelt pár olyan film, amit nem is az ö nevével adtak el.
    Amúgy nem hinném, hogy sokba kerülnek ezek a filmek.
  • KoLaMan #5
    "...csak a Szívek szállodájában volt igazán jó"
    Meg Paul Feig szemében, hogy annyi filmjében szerepeltette - csak tudnám mit szívott előtte.
  • KoLaMan #4
    "...többszörös Oscar-jelölt színész" - hú, konkrétan kétszeres.
    Amúgy meg sokat elárul az Oscar díj jelen századbeli értékéről, hogy egy "Koszorúslányok" színvonalú filmnél bárkit is díjra jelölnek.
  • bigjoe #3
    Melissa McCarthy csak a Szívek szállodájában volt igazán jó. sztem.
  • Ender Wiggin #2
    A 20 millió erős kezdés? Maximum, ha a film semmibe sem került.
  • barret #1
    Felelőtlen kijelentés! Ki lett hagyva jó pár fajta megjelenítő...
    Utoljára szerkesztette: barret, 2019.10.21. 10:23:21