Szekeres Viktor

A Jokeré minden idők egyik legjobb korhatáros nyitánya

A Jokernél jobban nem sok korhatáros film érdekelte az embereket.

Az első becslések szerint a Joker Amerikában 93,5 millió dolláros bevétellel nyitott, amivel természetesen megszerezte a hétvégi toplista első helyét. Ez a kezdés természetesen minden idők legjobb októberi nyitánya volt a tengerentúlon, a Venom tavalyi kezdését letaszítva a trónról, de azt is érdemes megjegyezni, hogy ennél jobban, mindössze két korhatáros franchise kezdett a mozikban: a Deadpool és az It - előbbi mindkét részével, utóbbi azonban csak az első epizódjával.

A többi premier nem is nagyon rúgott labdába a hétvégén, a hollywoodi stúdiók mintha megérezték volna, hogy dominálni fog a képregény-film, ugyanis nem mutattak be mást széles körben, sőt, még nem a felnőtt közönségre szabott produkciók sem érkeztek. Ez pedig kifejezetten fura. A top10-be ettől még betört két újdonság, de a 305 moziban 1,5 millió dollárt termelő War egy indiai akciófilm, míg 70 moziból 865 ezret hozó My People, My Country egy rövidfilmekből álló kínai alkotás - csak viszonyításképp, a Joker 4374 moziban volt látható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!