Szekeres Viktor

Pofás kis új előzetest kapott a Snowpiercer

A Snowpiercer kapott egy újabb promót.

Hétvégén került megrendezésre a New York Comic Con, mely a san diegói Comic Con után az év egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melynek középpontjában nemcsak a képregények állnak, hiszen a többi, hasonló összejövetelre rímelve, ezen is kiemelt jelenlétre tettek szerint az elmúlt években a filmek és a tévésorozatok. A sorozatok között természetesen a képregény-adaptációk és a zsáneralkotások dominálnak, így nem meglepő, hogy az Amerikában tavasszal bemutatásra kerülő Snowpiercer is képviseltette magát. Többek között egy új előzetessel, mely még mindig nem az igazi, hiszen csak animált volt, de a semminél mindenképp több.


A széria története egy olyan világban játszódik, melyben egy kísérlet jégkorszakot idézett elő, ami szinte minden élőlény kihalását idézte elő. A túlélők pedig egy Föld körül közlekedő vonaton élik "életüket". Egy olyan helyen, ahol épp úgy jelen van az osztályharc, a társadalmi igazságtalanságok, és a politika tétje a túlélés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #5
    "hogy egy 20-30-40 órás sorozat ugyanaz lesz, "
    amiért valami 40 óra még nem feltétlen jó. Vannak sztorik amikben nincs 40 óra. Ez sztem pont ilyen. Meg ha jól látom akkor ez egy rajzfilm. Ráadásul sorozat. Ez nem egy ghost in the shell anime, aminek van némi mondanivalója is, és lehet húzni ez miatt évadokon keresztül. Ebben sem lesz.
  • subotal #4
    Várós!
    A film roppant nyomasztóvolt de tetszett!
    Kíváncsi vagyok, a sorozat milyen lesz.
  • zetortraktor #3
    Hagyd, szerintem szimplán csak nem érti a tévésorozatok lényegét.Legalábbis az utolsó mondata alapján azt hiszi, hogy egy 20-30-40 órás sorozat ugyanaz lesz, mint egy 2 órás film, nem tudja, hogy teljesen más karakterek, teljesen más történetek lesznek benne.
  • Csaba161 #2
    Mivel csak jövőre mutatják be, nem tudom, hol láttad:

    https://www.imdb.com/title/tt6156584/?ref_=fn_al_tt_2
  • Szefmester #1
    Most időutaztam, vagy lemaradtam valamiről, vagy valamit ennyire nem értek? Többször is láttam már a filmet tévében... sőt letöltve is. Minek egy több éves (2013as film) filmnek promó videó? Főleg ha képregény is volt már...
    Mi az újdonság? Mi történt? Jön egy sorozat majd jövőre.. és?