SG.hu·

Kiderült, ki teheti igazán jó filmmé a Tomb Raider 2-t

Kiderült, ki teheti igazán jó filmmé a Tomb Raider 2-t
Rendezőt kapott a második Tomb Raider-epizód.

Egy kultikus brit rendező, Ben Wheatley fog a kamerák mögé állni a Tomb Raider folytatásának forgatásán, értesült a Deadline. A döntés kifejezetten érdekes és izgalmasnak is mondható, hiszen Wheatley korábban olyan filmeket készített, mint a Halállista, a Vérturisták, a Valahol Angliában, az Össztűz és a High Rise. A szkriptet Wheatley állandó alkotótársa, Amy Jump írhatja meg. A film főszereplője ismét Alicia Vikander lesz.

Az, hogy a szándék megvan a második rész elkészítésére, mindenképp azt jelenti, hogy a gyártó nem volt elégedetlen a film fogadtatásával és bevételével, vagy pedig a fogadtatás és a bevétel alapján a második részt profitábilisnek ítéli meg. A Tomb Raider legyártása 94 millió dollárba került, Amerikában 58, a világ többi részén pedig 216 milliós bevételt produkált a film. Értelemszerűen a folytatásra a költségvetést csökkenteni fogják, hogy nyereséges lehessen a projekt, a kérdés, hogy az 50 vagy a 70 milliós sávba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2019. 09. 08.. 08:31||#6
Az a te szegénységi bizonyítványod, hogy nem ismered Wheatley-t, de azért azt tudhatnád, hogy kábé mit jelent a kultikus, vagy hogy egy ilyen típusú rendező nem mainstream filmeket fog szállítani, amit egy azokra csak úgy betévedő 10/10-ezik. Az Nolan, aki konstant 8-asokat kap.

Azzal persze egyetértek, hogy nagyon fura a döntés (de azt azért megkérdezném, hogy miért, kire kellene bízni? valaki menő, csillogó névre? a legutóbbi Oscarosra, vagy egy sikeres akciórendezőre, mondjuk a Támadás a Fehér Ház ellen 3-éra?), de végülis láttuk, mit tett a Walk The Line rendezője a Logannel vagy a Haverok fegyverben rendezője a Jokerrel.

A lényeg úgyis az, hogy sosem tudni, hogy X vagy Y mihez kezd egy zsánertémával és a forgatókönyvvel. Az Én, a nő és plusz egy fő rendezői elég jól megoldották az Avengers 4-et, ahogy olvasom.
© NEXUS62019. 09. 07.. 13:05||#5
A kultikus rendező egyetlen filmjét nem láttam eddig, vagy csak nem emléxem? pedig minden xart megnézek. OK ez az én hibám. IMDB 6-os átlag, legjobb talán 6,5, szerintem is érdemes rábízni az egyik legrégebbi játékfrencsájz elbaxását! XD
© mad mind2019. 09. 06.. 08:28||#4
Volt új film? Azt hittem el se készült. Kissé kimaradtam belőle.
© wraithLord2019. 09. 05.. 14:28||#3
Walton Goggins szerintem jó volt benne.

@Ellaberin: Vikandert az új TR játékok alapján válogatták be, az új Lara Croft így néz ki.
© Ellaberin2019. 09. 05.. 13:28||#2
Talán annyi, hogy Alicia Vikander se szinészileg se alkatilag nem alkalmas.
(Tudom, hogy az lett a trend, hogy legyen laposabb, törékenyebb, stb., de szerintem ezzel pont megölték az egészet.)
© Zoliz2019. 09. 05.. 11:27||#1
Van aki emlékszik egyáltalán az első részre? Mi volt benne emlékezetes?