Szekeres Viktor
Újabb magyar film kerül amerikai mozikba
Még mindig meglehetősen ritka, hogy egy magyar filmet Amerikában is bemutassanak a mozik.
Nem fordul elő túl gyakran, hogy egy magyar film amerikai mozis forgalmazásba kerüljön, de idén ismét sikerült ezt a bravúrt elérni, hiszen a Menemsha Films megvásárolta a Susotázs rendezője és a Testről és lélekről producereinek legújabb nagyjátékfilmjét, az Akik maradtak című darabot. A forgalmazó elég elismertnek számít odakint, többek között annak köszönhetően, hogy, öt egymást követő évben az általa forgalmazott filmeket jelölték Oscar-díjra a legjobb idegennyelvű film kategóriában.
A II. Világháború utáni Budapesten játszódó film hazai premierje szeptember 19-én a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, országosan szeptember 26-án kerül a mozikba. A tervek szerint először pár kiemelt amerikai nagyvárosnak bemutatásra kerülő alkotást az Oscar kampány idején láthatja majd a közönség.