Szekeres Viktor

Nemcsak sikeres, de még be is jött a nézőknek a Támadás a Fehér Ház ellen 3

Jól sikerült a rajongók szerint az Angel Has Fallen.

Minden előzetes várakozást felülmúlóan jól szerepelt az amerikai mozikban az Angel Has Fallen. Arra persze számítani lehetett, hogy az előző részhez képest nem fog nagy bevételcsökkenést elszenvedni, hiszen aki moziban meg akarta nézni a London Has Fallent, azt javarészt nem tántorította el a végeredmény a harmadik rész megtekintésétől. És most ez be is bizonyosodott, hiszen a becslések szerint a mostani epizód 21,3 millió dollárral kezdett, ami alig marad el az előző film 21,6 milliójától.

Ami még nagyobb szó, hogy a nézőknek kifejezetten bejött az Angel, az első napos nézők (tehát papíron a legnagyobb rajongók) A- átlagos értékeléssel jutalmazták a filmet, ami nagyjából ötös alá érdemjegynek felel meg a hazai oktatási rendszerben. Akciófilmek esetében nagy szó, hogy a nézőknek 51%-a volt férfi, az pedig talán nem meglepő, hogy a tinik másfele kutakodtak, hiszen ebben a filmben nem volt sok tiniromantika - a nézők 58%-a 30 éven felüli volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)