SG.hu·

Csúnyákat fognak mutogatni a 47 méter mélyen 2-ben?

Csúnyákat fognak mutogatni a 47 méter mélyen 2-ben?
Elég furcsa dolgok miatt kapott PG13-as plecsnit az új cápás thriller.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás a 47 méter mélyen, azaz a 47 Meters Down folytatása, a 47 Meters Down: Uncaged volt, mely megkapta PG-13-as plecsnit kapott, vagyis a 13 éven aluliak is megnézhetik nagykorú felügyelete mellett.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, és ezúttal tipikus indokok mellett egy igen fura is kiemelésre került. Az nem meglepő, hogy a filmben teremtmények által előidézett borzalmakkal, valamint erőszakkal lesz dolgunk, s talán az sem, hogy néhány véres snittet is láthatunk (hangsúly a néhány szón), de azt megvalljuk, még nem nagyon láttuk az efféle indoklásokban, hogy azt emelnék ki, hogy "rövid ideig durva gesztusok is előfordulnak" az alkotásban. Márpedig most megtörtént. Aki tehát nem bírja, ha mutogatnak egy jelenetben, az kétszer is gondolja meg, mielőtt jegyet vásárol.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2019. 07. 25.. 13:09||#6
De nem is mondta senki, hogy PG-13 volt.
© Ender Wiggin2019. 07. 24.. 06:47||#5
Igen, de mivel nem volt PG-13, nem is lehetett az...
© Zombee2019. 07. 23.. 22:55||#4
Lehet. De nem is PG-13 volt, hanem PG.
© Ender Wiggin2019. 07. 23.. 06:25||#3
Javíts ki, ha tévedek, de a Cápa idején még nem is létezett PG-13. Azt éppen Spielberg javaslatára vezették be 1984-ben (mert az ő két filmjét érte panasz).
© Zombee2019. 07. 22.. 22:14||#2
Spielberg Cápája meg csak PG volt.
© Cyberdog2019. 07. 22.. 19:14||#1
13PG? Mi lesz ez, Disney-s thriller?