Szekeres Viktor

Elkezdődött a Hang nélkül 2 forgatása

New York államban forog már a Hang nélkül 2.

Míg régebben csak az bírt komolyabb hírértékkel, hogy egy film bemutatója közeleg és megérkezett az előzetese, pár éve már az is rengeteg embert érdekel, hogy forgatnak egy filmet, és értelemszerűen a leendő nézők szeretik nézni az esetleges utcán felvett jelenetek lesifotóit és lesivideóit. Ami azonban még aggasztóbb, hogy egy ideje már az is érdeklődést kelthet fel, ha elcsattan az első csapó, azaz elkezdődik egy film forgatása, pedig ez egyrészt végképp nem szolgál semmi plusz infóval a filmmel kapcsolatban (hiszen még értelmes kép sincs hozzá, pusztán a csapót vagy mondjuk a rendezői széket mutatják meg), másrészt az egyetlen lényegi információ már a hír címében is elolvasható, így a világon semmi sem indokolja azt, hogy bárki rákattintson a cikkre, azt pedig végképp nem, hogy elolvassa az illusztrációként szolgáló képhez fűzött bekezdéseket.

A Hang nélkül 2 (A Quiet Place 2) esetében is a csapót osztotta meg velünk a rendező, John Krasinski, de szerencsére ezúttal akad pár nem hivatalos képünk a film posztapokaliptikus díszleteiről, melyet Twitteren tett közzé egy helyi tévécsatorna, illetve egy felhasználó.



Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #3
    ezt minek folytatni? már az első is röhejes volt..
  • KoLaMan #1
    A cikkíró gyönyörűen levezeti, hogy miért tökéletesen érdektelen az, amiről éppen ír.
    De megírta.
    Mert úgy gondolja "egy ideje már az is érdeklődést kelthet".

    Ezt honnan veszi?