Szekeres Viktor

Kezdődik a Halloween 2 forgatása, jövő őszi bemutatóval tervezve

Még szűk másfél évet kell várnunk az új Halloween-epizód premierjéig.

A Collider értesülése szerint a Blumhouse elkezdte előkészíteni a Halloween 2 őszi forgatáskezdését, és a produkciós cég azzal számul, hogy jövő ősszel (nyilván Halloween táján) már moziba is kerülhet a horror. A lap úgy tudja, hogy Jamie Lee Curtis ismét vissza fog térni Laurie Strode szerepében. s mellette Judy Greer és Andi Matichak is látható lesz a filmben, akik a lányát, illetve az unokáját alakították.

A Collider infói szerint végül David Gordon Green írta meg a forgatókönyvet (nem a korábban említett Scott Teems), és jelenleg is folynak a tárgyalások vele, hogy rendezze is meg a filmet. A 2018-as Halloween Amerikában 159 milliós dollár bevételt ért el, míg Amerikán kívül 94 milliósat, így összesen 253 millió dollárt kalapozott össze. Ennyi pedig még egy slashernek sem jött eddig össze. Korábban a toplista élén a Sikoly három része állt, melyek sorban 103, 101 és 89 millió dollárt hoztak hazájukban, míg nemzetközileg 70, 71 és 73 milliót. Ki tudja, lehet, hogy a Halloween 2 még az előzmény teljesítményét is felül fogja múlni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!