Az év legtöbb pénzt bukó filmje lehet az X-Men: Sötét Főnix

Óvatos becslések is 100 milliós buktát keleznek előre a Sötét Főnixnek.

Amerikában nagyon rondán teljesít a mozikban az X-Men: Dark Phoenix, hiszen az X-Men: Apocalypse 65,7 millió dolláros nyitóhétvégéje után még az elvárt 50 milliós startot sem sikerült produkálnia, mindössze 33 millió dollárt bevételezett péntek és vasárnap között, ami súlyos csalódás, és nagyjából 80 milliós amerikai összbevételt jelez előre, ami a nemzetközi teljesítménytől függően 105-115 millió dolláros mínuszt fog hagyni a főkönyvekben, ami már csak azért is nagy bravúr, mert manapság a legtöbb mozifilm futása végére pozitívban jön ki. (Itt persze mindig érdemes kihangsúlyozni, hogy a bukás nem arra utal, hogy nem tetszett a nézőknek a film, pusztán azt mutatja, hogy nem érdekelte őket, hogy a reklámok nem győztek meg sok embert.)

Az eredmény ismeretében utólag még érthetetlenebb, hogy a Foxot felvásároló Disney a sok időpont-halasztás után miért erőltette a mozis premiert és az azzal járó veszteséget, amikor a filmet remek előfizetés-ösztönzőnek használhatta volna nemsokára induló digitális szolgáltatása, a Disney+ számára, márpedig az ugyancsak jó ideje halasztott New Mutants esetében a korhatás miatt erre nem lesz lehetősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba161 #4
    De, az eredményt előre ismerték, emiatt a többi pont is merő hazugság.

    Ha nem tudnád, egy filmet Amerikában tesztvetítéseken értékeltetik reprezentatív mintavételben kiválasztott nézők előtt (akikkel mellesleg előtte egy 40 oldalas titoktartási nyilatkozatot is aláíratnak). Itt is ez történt, aztán az eredményt látva újra és újra elhalasztották a bemutatót és újravágták a filmet, de nem valószínű, hogy az újabb és újabb tesztvetítések jobb eredményt hoztak, látva a végeredményt...
  • Paddy #3
    Végre más is látja a problémát. Turner lehet jó Sansa, de Jean Grey-től nagyon messze áll.
  • Zoliz #2
    Most csak rá kell nézni a "Főnix"-re. Mi kéne még?
  • Zombee #1
    1. Az eredményt nem ismerték előre.
    2. Az időpont halasztás nem jelent semmit. Ebben az esetben nem, mivel a filmnek alapvető koncepcionális hibája van, amin az utóforgatások sem segítenek, ha voltak is.
    3. Azért érdekes lett volna nem moziba küldeni egy mozis széria folytatását azokkal a szereplőkkel.
    4. A Sötét Főnix egy fontos X-Men sztori, csak ne valami digitális platformra készüljön.
    5. Egy film önmagában nem előfizetés-ösztönző.