Szekeres Viktor

Ritka csúnyán fognak beszélni a Gyerekjáték című horror rebootjában

Aki nem szereti a trágárságokat, annak nem érdemes jegyet vennie a Gyerekjátékra.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás az új Gyerekjáték (Child's Play) volt, mely megkapta várt R-es plecsnit, vagyis leginkább 17 éven felülieknek szánják, e kor alatt nagykorú felügyelete ajánlott.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, azonban ezúttal nem kellett igazán túlragoznia a szülőknek szóló figyelmeztetéseket. Annyi derült ki mindössze, hogy véres, horror erőszak várható (vagyis sok, mai horrorral ellentétben testnedvek és belső szervek is elő-, illetve kifordulhatnak), valamint a film teljes egészében jelen lesz az erős nyelvezet. Ami a Chucky rajongóknak jó hír, hiszen arra utalhat, hogy a játékbaba nem fogja majd vissza magát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)