Megérkezett a Szupercella 3 előzetese

Nemsokára befut a videófilmesek kedvenc sorozata, a Szupercella folytatása.

Megérkezett a Szupercella következő folytatásának trailerje. Az Escape Plan: The Extractorsban Sylvester Stallone mellett vissza fog térni Dave Bautista és 50 Cent is. Amerikában a film természetesen nem kerül be a mozikba, s lakossági forgalmazásban július másodikától lesz elérhető. A harmadik epizódot John Herzfeld írta és rendezte, bár a szkriptbe Miles Chapman is besegített. A fenti trió mellett még Jaime King és Devon Sawa kapott kiemelt szerepet.


Anno az első részben, mint emlékezhetünk rá, még Arnold Schwarzenegger is szerepelt, de a nem túl olcsó produkció Amerikában a kutyát sem érdekelte, mindössze 25 millió dollár bevételt hozott, de nemzetközi viszonylatban 112 milliós bevétel azért kozmetikázta a csalódást keltő belföldi számokat. Ennek ellenére mégis nekiláttak a folytatás elkészítéséhez, hiszen Kína beszállt a produkcióba, és a második rész, az Escape Plan: Hades után (mely film érdekessége, hogy kvázi senki sem látta, hiszen a kritikákból hamar kiderült, hogy nagyon zsé-kategóriás) rögtön, már 2017-ben leforgatták a mostani filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #4
    Az elso jo volt, a 2. hm na hat igen.....
    ez a 3. sem lesz vmi nagy szam....
    AS kellene a filmbe mint az elsobe...
  • Jawarider #3
    Most már itt van az előzetes is :)
  • Jawarider #2
    "Megérkezett a Szupercella 3 előzetese"

    Vak volnék, hogy itt nem látom ?
  • Zombee #1
    Az első nem volt rossz, bár sajnálatos, hogy két ilyen akcióikon egy ilyen filmben kellett, hogy rendesen együtt szerepeljen először. De annyi nincs se a sztoriban, se a filmben, hogy folytatni kelljen, ráadásul egy eleve csalódást keltő bevételű filmet kimondottan szarokkal tovább vinni igazán fölösleges.
    Persze ez pont a leghálátlanabb minőség, ami az első volt, mert a mozijegy árát se éri meg, nemhogy a DVD/BD teljes nyitó árát, de a Google Play is hasonló áron kezdi el adni a filmeket. Reálértéken az első rész valahol az 1000 Ft alatti kosaras/turkálós ársávban van, ha az Alien Covenantot karácsony előtt 300 Ft-ért szórta az Auchan, ez is ér annyit, talán annyiért vettem én is. És nem többet is ér. A folytatást már ingyen se néztem meg, ezt sem fogom.