Szekeres Viktor

Újabb film kapott maximális, 18-as karikát itthon - itt A sötétség gyermekei előzetese

A sötétség gyermekei 18-as karikával fog menni itthon.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására.


A Bizottság tagjai nemrég újabb premier előtt álló filmeket néztek meg, hogy azok korhatár-besorolásáról döntsenek. Általában 12-es és 16-os karikákat szórtak ki, de egy film esetében úgy érezték, hogy muszáj a 18-asat is elővenni. Ez pedig nem más, mint A sötétség gyermekei (Lords of Chaos), de persze a döntés máris nem lesz meglepő, ha azt nézzük, hogy a május másodikán mozikba kerülő filmek a svéd Jonas Akerlund rendezte, akinek munkásságában alapvető videóklipek (My Favourite Game, Smack My Bitch Up) mellett olyan alkotások vannak, mint A por, Az apokalipszis lovasai és a Netflixes Polar.

A fentiekre a forgalmazó Pannonia Enetrtainment szinopszisa is kitér: "Oslo, 1987. A 17 éves Euronymous (Rory Culkin) eltökélt abban, hogy az idilli skandináv létből kilépve, Mayhem nevű zenekarával megmutassa a világnak, milyen is a “valódi norvég black metal”. A hozzá hasonlóan fanatikus Dead (Jack Kilmer) csatlakozása után a banda extrém koncertjeinek egyre jobban híre megy, és ezzel együtt egyre mélyebbre merülnek a black metal dogmák bugyraiban. A fékevesztett bulik közepette kezd elmosódni a határ a sötét eszmék és a valóság között, Dead öngyilkos lesz, haláláról Euronymous bizarr fotókat készít, csak hogy növelje a lemezeladásokat. Amikor a zenekar új basszusgitárosa, Varg (Emory Cohen) kezdi túl komolyan veszi a pusztulást dicsőítő dalszövegeket, halálos rivalizálás veszi kezdetét közöttük. Templomokat gyújtanak fel, a sajtó is felfigyel rájuk. Varg-ot letartóztatják, ám Euronymus az esetből is kétes hírnevét építgeti tovább. A börtönből frissen szabadult Varg baljós találkozót szervez, hogy végleg eldöntsék, ki is a black metal legsötétebb ura…
A Lords of Chaos – A sötétség gyermekei minden idők valószínűleg leghírhedtebb zenekara, a – tragikus események után újjáalakult és ma is aktív, sőt magyar taggal is rendelkező – Mayhem történetét dolgozza fel, megdöbbentő, de megtörtént események alapján. A sötét hangulatú, horrorisztikus elemeket sem nélkülöző thriller/dráma olyan, a kilencvenes évek elején nagy sajtóvisszhangot kiváltott botrányok és bűncselekmények hátterét mutatja be, mint a templomgyújtogatások, rongálások és a végül brutális végkifejlethez vezető zenekaron belüli feszültségek. A részben Budapesten forgatott film zenéjét az elhangzó Mayhem-dalokon túl a világhírű izlandi csapat, a Sigur Rós jegyzi, rendezője pedig a veterán videklip rendező, Jonas Åkerlund, aki olyan zenekarokkal dolgozott már együtt, mint a Metallica, Rammstein, Jamiroquai, The Rolling Stones, U2, Iggy Pop, Ozzy Osbourne, Lenny Kravitz, a Coldplay vagy Queens of the Stone Age, de az ő munkája volt a The Prodigy kultikus „Smack My Bitch Up” videoklipje is.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Omega #1
    Jó film.