SG.hu·

Megvan, mikor kerül mozikba a Budapesten forgatandó Dűne

Megvan, mikor kerül mozikba a Budapesten forgatandó Dûne
Jövőre láthatjuk Denis Villenevue új filmjét.

Míg korábban Denis Villeneuve filmjeit akár új Denis Villeneuve-filmként is emlegethettük, legutóbbi és következő alkotása esetében nem ő került a középpontban, hanem a tárgyul választott franchise. Ez nem meglepő, hiszen mind a Szárnyas fejvadász, mind pedig a Dűne elég ismert címnek számít a mozizók körében. Az tavaly nyáron derült ki utóbbi új adaptációjáról, hogy Budapesten fogják forgatni, most pedig az is ismertté vált, hogy az amerikai premier dátumát 2020. november 20-ára tűzték ki.

Villeneuve a munkái a kommersz filmek rendezői közül talán a legjobb reakciókat kapták az elmúlt években mind a nézőktől, mind a kritikusoktól. A kanadai filmestől 2010-ben a Felperzselt földet (Incendies) mutatták be (IMDb: 8.2/10), ezt követte 2013-ban a Fogságban (Prisoners - IMDb: 8.1/10), 2015-ben a Sicario - A bérgyilkos (Sicario - IMDb: 7.6/10), 2016-ban az Érkezés (Arrival - IMDb: 7.9/10) nyűgözte le tőle a legtöbb mozizót, és tavalyelőtt a Szárnyas fejvadász 2049-cel (Blade Runner 2049 - IMDb: 8.0/10) sem vallott szégyent. A sorból egyedül a 2013-as Ellenség (Enemy - IMDb - 6.9/10) lóg ki, de sokan ilyen osztályzatnak is örülnének.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ostoros2019. 02. 20.. 19:53||#7
Bárcsak sikeres lenne, az egész könyvsorozat megérdemelne egy értelmes filmes próbálkozást.
© pjboy0912019. 02. 20.. 04:57||#6
Valószínűleg Két részben fogják megfilmesíteni. Legalább is a rendező ezt szeretné. itt a link
Utoljára szerkesztette: pjboy091, 2019.02.20. 04:59:50
© Macropus Rufus2019. 02. 19.. 12:07||#5
Sztem valami olyasmi lenne jó mint a Gyűrűk ura. Szóval olyan három részesre kellene tervezni. Egy részbe nem lehet belerakni a teljes cselekményt. Csak az akkori politikai helyzet vázolása önmagában egy fél könyv.

© ostoros2019. 02. 18.. 19:47||#4
Mentátokkal kellene íratni a forgatókönyvet... Akkor talán menne. 😊
© Zombee2019. 02. 18.. 11:42||#3
David Lynch filmjénél csak jobb lehet. 😊 Szórakoztató volt, meg 80-as évek, de amúgy megkérdőjelezhető minőségű. 😊
© Ellaberin2019. 02. 18.. 10:58||#2
Remélem ezt sem tolja el. A Dűne olyan monumentális, hogy fel kell kötni a gatyót. De én már készítem a dobolókat 😄
© Zoliz2019. 02. 18.. 10:52||#1
A rendező jó. Várós.