Az elődöt is elrontja a Boldog halálnapot! 2

Ritka az olyan film, mely képes visszamenőleg rontani egy korábbi film megítélésén, de a Boldog halálnapot! 2 ilyen. Az időhurkos magyarázat kivesz minden misztikumot a sorozatból és a gyilkosságok is nagyon a háttérbe szorulnak.

Hogy tetszett a Boldog halálnapot! 2?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
A Boldog halálnapot! 2 tipikusan az a film, amit csak olyan nézzen meg, aki tisztában van az első rész cselekményeivel. De akinek kimaradt, annak egy kis ismertető: Tree egy szabad életű lány, aki születésnapján meghal... Majd ismét az adott nap elején találja magát. És ez a kör folyamatosan megy, látszólag kiút nélkül. Tree felébred, nyomoz, meghal, majd ismét felébred... Az egész film a maga egyszerűségében volt nagyszerű, ez az Idétlen időkigbe oltott thriller nagyon jól működött és meg is találta a maga közönségét. Ezzel persze jött az anyagi siker is, mely be is vonzotta a folytatást.

A folytatásban a lány Idétlen időkig-es helyzete megoldódni látszik, miután kiderítette, ki is az a személy, aki az életére tör. Azonban a boldogsága mindössze pár percig tart, hiszen kiderül, hogy most egy másik ismerős, Ryan került be a hurokba, de ez a helyzet végül ismét Tree-n csapódik le. Így vezetik fel azt, hogy Tree számára ismét elkezdődik a harc, ám ezúttal más a helyzet - de erről nem akarok írni, ne lőjem le a fordulatokat. Mert ezekből akad ugyan pár, de sajnos nem a pozitív meglepetés kategóriájába tartoznak.



Egyértelműen ki kell jelenteni, hogy a második rész nyomába nem ér az elődjének. És ami még rosszabb, visszamenőleg ront az első rész okozta élményen is. Tree első kalandját körüllengte a misztikum és az a tény, hogy valójában nem tudtuk, miért is ébredt mindig ugyanarra a napra. Egy gyilkos üldözte és minden egyes alkalommal, mikor meghalt, visszakerült ugyan a nap elejére, de az állapota folyamatosan romlott, így volt adva egy időkeret is. Ezt a helyzetet fűszerezték meg egy kis romantikus szállal, mely nem volt zavaró és így állt össze egy kerek egésszé a dolog. A folytatásban viszont nem csak a misztikumot vették ki egyetlen ostoba húzással a történetből, de az arányokat is jelentősen átalakították.

A Boldog halálnapot! 2 világában ugyanis a gyilkosságok abszolút háttérbe szorulnak, helyét a teljesen ötlettelen és sallangoktól sem mentes romantika veszi át. Persze Jessica Rothe még így is pazar, nagyon él Tree szerepében, de látszik rajta, hogy cseppet sem veszi komolyan a szerepét. Pontosan tudja, hogy milyen történetre bólintott rá és szinte kikacsint a nézőkre, hogy "érted, ez most komoly akar lenni." Ugyanakkor azt is kár elvitatni, hogy a kapcsolat közte és Israel Broussard között továbbra is valószerű, de egy fantasztikus első rész után nem egy teljes irányváltást várnak a rajongók, ebben biztos vagyok.



Igen, nagyon nagy csalódás a Boldog halálnapot! 2. Sajnos nem lehet szó nélkül elmenni az ostoba "csavarok" és kihagyott lehetőségek miatt, és feltehetően ki fog akasztani pár rajongót a legnagyobbnak szánt meglepetés. A halálesetek ötletesek, de mint mondtam, alig akad belőlük és az egész alaphelyzetet sikerült kicsavarva tönkretenni. Két szó, mint száz: kár érte.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Boldog halálnapot! 2 (Happy Death Day 2U)
szinkronizált, amerikai misztikus thriller, horror, 100 perc, 2019
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Christopher Landon
Író: Christopher Landon
Producer: Doug Barry, Jason Blum
Operatőr: Toby Oliver

Israel Broussard (Carter Davis)
Jessica Rothe (Tree Gelbman)
Ruby Modine (Lori Spengler)
Suraj Sharma (Samar Ghosh)
Sarah Yarkin (Dre Morgan)
Rachel Matthews (Danielle Bouseman)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #7
    Tényleg. :)
    Még én is néztem belőle egy-két részt, pedig akkoriban nem is néztem sorozatokat. Abból amit láttam jónak tűnt, és mégis...
  • dzsagon #6
    Ilyen volt anno a Lost is.
  • KoLaMan #5
    Feltetted a sok millió dolláros kérdést: "Ki ír ilyet?"
    Hát ez az, az SG név nélküli arctalan cikkei...

    Hogy a filmhez is hozzászóljak, ugyan még nem láttam, és nemigen várok tőle sokat (sőt...), de egyre kíváncsibb vagyok rá a sok eltérő, nem ritkán szélsőséges vélemény miatt.
  • ostoros #4
    Nos, tévedsz. Ha a két részt mint egészet vesszük, sorozatként, akkor simán lehet olyan, hogy a későbbi részek tönkre teszik mint egészet.
    Láttunk már ilyet konkrétan sorozatoknál, hogy az első rész frankó volt, de a későbbi részek miatt a sorozatot mindenki gyengének értékeli.
    Sokan vannak így a star wars-sal is, pedig abban időben sokkal jobban elkülönül a részek története.
  • kalapos01 #3
    Én egyébként még nem találkoztam olyan folytatással, ami miatt lepontoznék egy korábbi részt. Hogy rontana el bármit is? Ki ír ilyet?
  • kalapos01 #2
    nem tudom, (VESSZŐ!) ki írja ezeket a kommenteket, de nem tudom, hogy

    1. miért nem képes használni a keresőt, mert akkor látná, hogy alig 7 éve volt leírva az a szó, hogy "holocaust", és ha a magyar anyanyelvi formát vesszük, akkor a "holokauszt" pont januárban volt egy cikk címe?
    2. miért stresszel azon, hogy van egy film, ami egy embernek tetszik, egy másiknak nem. basszus, az lenne a meglepő, ha ez nem így lenne.

    A film, ahogy írtam a bevételi hírnél is, nekem is nagyon bejött.
  • Montanosz #1
    nem tudom ki írja ezeket a filmes cikkeket és miért ekézi immár második alkalommal ezt a filmet, ami ugy látszik mégis népszerű hamár a sg-n 10 éve nem volt leirva a holocaust szó de erről a filmről öklendezni kell felesleges locsogással,
    szoval leirom mégegyszer remek kis szorakoztató film volt, semmiben nem rosszabb mint az előző