SG.hu·

James Cameron szerint az Aquaman azért jó móka, mert semmi realisztikus nincs benne

James Cameron szerint az Aquaman azért jó móka, mert semmi realisztikus nincs benne
James Cameron is jól szórakozott az Aquamanen.

A Yahoo-nak nyilatkozva James Cameron elmondta, hogy jó mókának tartja az Aquaman-mozifilmet, de ő semmiképp sem tudta volna megrendezni, hiszen az az elhivatottság, ami kellett ahhoz, hogy a végeredményt mindenfajta fizikai és valóságos dologtól függetlenné tegye, nem lett volna meg benne, főleg, hogy több ezer órát töltött búvárkodással a tengerek mélyén. A cool faktor, amire utazott az Aquaman nagyjából ugyanaz, ami a Halálos iramban-filmeket is egymilliárdos sikerré tették, a közönség részéről manapság erre van a legnagyobb igény.

Cameron kapcsolata az Aquamannel egyébként nem mindennapi, hiszen a Törtetők (Entourage) című HBO-sorozat játszott el azzal az ötlettel, hogy az egyik főhős főszereplésével a rendező forgatott egy Aquaman-mozifilmet - visszatérő szereplőként fel is tűnt a sorozatban. Hogy aztán az Aquaman 2-t a stúdió már Michael Bayre bízza, és a főszereplő Vincent Chase-t lecseréljék Jake Gyllenhaalra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2019. 02. 15.. 12:21||#4
Az Avatar és a Titanic után mókás Camerontól ilyet olvasni. 😊
© Ender Wiggin2019. 02. 13.. 17:45||#3
Ne hagyjuk ki az MCU-t sem a felsorolásból. Az is nagy siker, valószínű hasonló okból is.
© Zoliz2019. 02. 13.. 14:26||#2
Azért kapják a pénzt kávézásra, hogy külföldi híreket és álhíreket lefordítsanak magyarra.
© nlght2019. 02. 13.. 11:42||#1
semmi de semmi értelme nem volt a "cikknek" ahogy a kommentemnek sem 😊